Napelem - Erkölcs vs. Zöld
Cikkhez írt hozzászólás:
Azzal kezdeném, hogy nincs napelemem, ugyanakkor teljesen megértem az erkölcsi felháborodást az egész helyzetben. Megértem azt is, hogy anyagilag ez a pár ezer forintról lemondás nem nagy kiesés egy átlagos napelemes háztartásban, amiért cserébe az erkölcsi tisztaság illúzióját érezheti magán az egyén. El is fogadom, az se kizárt, hogy hasonló helyzetben én is így tennék (bár oka van annak is, hogy nem kerülök ilyen helyzetbe).
Azonban ne menjünk el egy apróbb részlet mellett, amit eddig nem nagyon láttam felhozni senki részéről. A "ZÖLD"-ség. Ugyan a napelemes rendszert egyáltalán nem találom zöld technológiának, főleg ha a születésétől kezdve, a halálán át az újjászületéséig vizsgáljuk a teljes élettartamát, de ez most nem tartozik ide, erről nagyon sokszor volt már szó pro-kontra.
Egy logikai buktatóra szeretném felhívni a figyelmet. Fogadjuk el az általános nézeteket arról, hogy a napelemekkel termelt energia zöld és megújuló. Ami számomra rendkívül meglepő ebben a közösségben, hogy amikor támadás éri, akkor hamar előkerül az az érv az anyagi megtérülés mellett, hogy "de én legalább zöld vagyok". Viszont jelenlegi helyzetben, amikor anyagilag már nem annyira, de inkább erkölcsileg/politikai nézetileg sem előnyös a helyzet, akkor már fel se merül az az érv, hogy "de legalább zöld energiát termelünk", és még ha csak "egy csepp a tengerben" módjára is, de legalább zöldítjük, tisztítjuk a emberiség által felhasznált energiát, csökkentjük azt a sátáni, démoni CO2 kibocsájtást stb. Csak is szigorúan az erkölcsi és az anyagi érdekeinket tekintjük elsődlegesnek, és a ZÖLD maximum harmadik helyen rúghat labdába.
Ezzel végülis nincs is nagy probléma, hiszen emberek vagyunk, így működünk, ez a normális. A kisembernek először enni kell tudni adni a gyerek szájába, aztán fényesítenie kell az elméjét, az erkölcsi értékrendek mentén vezetni az életutat, hiszen nem vagyunk mi állatok... De akkor ezek után nem tartom fair-nek, hogy bárki mást azért szapuljunk, ítéljünk el, mert a saját anyagi és erkölcsi értékeit mások érdeke elé helyezi. A társadalomnak ez a legnagyobb hátulütője, hogy az egyén érdeke mindig háttérbe szorul a közösség érdekével szemben. Tudom, nem kell jönni most országunk politikai helyzetével, de mégis pontosan erről beszélek. Elítéljük vezetőinket a kapzsiságuk miatt, holott gyökereiben ugyanazt teszik ezekkel a pénzszipolyozó döntéseikkel, mint amit a cikk írója is tesz: saját értékrendjét mások elé helyezi a közzöség érdekeit háttérbe szorítva. Annyi a különbség, hogy a ráhatás mértéke sokkal jelentéktelenebb, mint egy politikusé. De alapvetően maga a minőség ugyanaz, és a mennyiség hiánya nem kompenzálja a minőséget.
Arról nem is beszélve, hogy ha mi nem helyezzük a zöld energiát a többi energiatermelési módszer elé a fenti okokból kifolyólag, akkor miért várjuk el az emberiség összes többi szereplőjétől, hogy így tegyen?
Úgy vélem, érdemes elgondolkozni ezeken a sorokon. Mindig legalább egy szinttel mélyebbre kell haladni a gondolkodásban, filozofálásban, mint az a szint, ahol megakadunk, és érzelmileg kibillenünk. Keressük saját magunkban a tükröt, a mélységeket! Bízom benne, hogy minél többen megértitek a lényeget.