Röviden:

Azért, mert az EGÉSZséget választottuk a FÉLelem helyett.

Hosszabban:

A fizikai világ a "magasabb" létállapotok tágabb, elménk számára felfoghatatlan valóságát szűkítve, lebutítva, és azt szétválasztva képes csak megjeleníteni, ezt nevezzük többek között kettősségnek, dualitásnak, polaritásnak stb. Ahol a teljes egész szétválasztódik, ott megjelenik a FÉL-elem, ugyanakkor a lehetősége nem vész el annak, hogy önmagunk kiteljesítésével egy korlátoltabb szinten ugyan, de felfoghassuk az EGÉSZ-séget.

A magyar nyelv csodálatos eszközként szolgálja a valóság, a létezés filozófiáját és működésének leírását. A félelem tehát a valóságnak egy hiányos felfogását jelenti. Nem teljes, nem mindenre kiterjedő. A félelem analizál, elemez, szétbont, kételkedik. Elveszítette kapcsolatát belső, önnön-MAGjával, és próbálja újra megtalálni, de ismereteinek, felfogásának hiányosságai következtében kívül keresi azt, ami valójában belül van. Az érzékszerveink a külső ingereket fogják fel: a szemünk a rajtunk kívülálló dolgokat látják, a füleink a rajtunk kívülálló zajokat, hangokat hallják, az orrunk a kintről beszivárgó illatokat érzékeli, a bőrünk a külső tapintást és hőingereket fogja fel, nyelvünk a kívülről bevitt táplálékot képes ízlelni. Az alapvető érzékelésünk csak a kinti világra fókuszál, nem csoda hát, ha lelki hiányosságainkat is kívülről szeretnénk pótolni. A folyamatos belső űr, amit érzünk a félelem állapotában, képtelen felfogni a létezés teljességét, annak természetes és ellentmondásos tulajdonságát, mely szerint minden állandó, és mégis minden folyamatosan változik, átalakul. Mivel nem érzi magát teljes-egésznek, ezért bizonytalan, instabil, így a valóság azon aspektusát, amely maga a folyamatos változás, kényelmetlennek érzi, igyekszik kizárni az életéből és próbálja minden erejével ellensúlyozni azt. Ezért törekszik a biztonságra, állandóságra és változatlanságra. Igyekszik mindent a matematika nyelvére lefordítani, megismerni, megérteni, hogy kiszámíthatóvá (és ezzel hiányossá) alakítsa át azt a környezetet, ami körül veszi, ezzel megkísérelve irányítása alá vonni azt. Ez egy logikus ("bal agyféltekés") lépés, azonban azzal, hogy csak ezt az oldalt választja, és tekinti egyetlen megoldásnak, elzárja magát a teljesség felfogásának és megtapasztalásának lehetőségétől, vagyis az egészségtől.

Ahhoz, hogy a félelem ürességén túlléphessünk, túl kell látnunk azokon a korlátokon, amelyeket a fizikai valóság a szemünk elé tol, igyekezvén eltakarni a háttérben, a felszín mögötti mélységben rejlő lényegi értékeket. Az emberi természet alapvetően enged ezeknek a látványos eltereléseknek, de belül érzi, hogy több dolog lapul a háttérben. Egyesek rendelkeznek azokkal a tulajdonságokkal, amik elindítják őket azon a felfedező úton, ami idővel felfedheti az igazságot eltakaró illúzió fátylait, mások pedig nem. Egyik út sem több a másiknál, nem jobb, nem rosszabb, csak más minőséget képviselnek, de a valóság teljességéhez mindkettő hozzátartozik.

Az én utam a felfedezésé. Életem minden tudatos döntésénél igyekszem eszerint cselekedni. A következőkben bemutatom az egyik ilyen döntésünket, amellyel igyekszünk példaként és lelkesítőként szolgálni más útkeresők, felfedezők számára. Ez az írás első sorban nem az EGYSÉG szemszögéből fogja bemutatni a gondolataimat, hanem saját érzéseket, nézőpontokat és világlátást mutat be.

Az otthonszülés ötlete már jóval gyermekünk fogantatása előtt felmerült bennünk. Alapvetően négy pillérre volt szükségünk ahhoz, hogy elmondhassuk magunkról, ezt a döntést a tőlünk telhető legnagyobb tudatossággal hoztuk meg és vittük véghez.

1. Pillér: Kutatás, tanulás, felkészülés

Mielőtt bármit is döntöttünk volna, utána jártunk, hogy milyen lehetőségeink lesznek a baba világrahozatalához. Jelenleg csak két lehetőség van, kórházi szülés vagy otthonszülés. Következő lépésként felderítettük, hogy milyen formában zajlik le egy kórházi illetve egy otthonszülés. Ezek az információgyűjtések még csak nagyvonalakban történtek, alaposabb utánjárás nélkül. Már ezek alapján is az otthonszülés volt szimpatikusabb. Mivel az otthonszülést bábák vezetik le, és Magyarországon nagyon kevés bába van - akiket már nagyjából azon a héten le kell foglalni, amikor kiderül a várandósság ténye - ezért előre fel kellett kutatni a bábapraxisokat, hogy ha eljön az idő, azonnal lépni tudjunk.

A kutatás következő fázisánál könyveket, weboldalakat, videókat, illetve bármilyen fellelhető információs anyagot megkerestünk, hogy minél többet tudjunk meg az otthonszüléssel kapcsolatosan. Igyekeztünk a lehető legobjektívebb forrásokra támaszkodni. Rengeteg szakkönyv készült ebben a témában, és a bába szakmai oldalakon, illetve remek facebook csoportokban igazi kincsekre lehet bukkanni. Ez nem egy-két napos folyamat volt, heteket, hónapokat vett igénybe. A kórházi működést nem nehéz felderíteni, nagyvonalakban mindenhol ugyanaz, sokat hallani róla beszámolókból, a menetéről pedig könnyű tájékozódni, hiszen jól kialakult szisztéma szerint működik már évtizedek óta.

A kutatás elmélyítésénél olyan információkra bukkantunk, amelyek nagyban befolyásolták a döntésünket, mert spirituális nézeteink alapján azonosulni tudtunk a hallottakkal, olvasottakkal. Hozzátenném, az objektív szakkönyvek és videók alapvetően nélkülözik az összes spirituális és ezoterikus nézőpontot, már létező pszichológiai ismeretekre, tudományos kísérletekre, megfigyelésekre alapozva teszik meg állításaikat a kórház vs. otthonszülés kapcsán.

Megszületett hát a döntés, szeretnénk otthon-szülni. A kutatás és tanulás során feltérképeztük a lehetőségeket, így amikor nagy örömünkre megtörtént a fogantatás, egyből kerestünk is egy bábát, és így is éppen, hogy találtunk valakit, aki még el tudott vállalni minket. Innentől következett a hátralévő 8 hónap, aminek szinte minden egyes perce a további felkészülésről, ismeretszerzésről, tanfolyamokon részvételről, a szüléshez, majd a gyermekágyhoz szükséges eszközök beszerzéséről szólt. Részt vettünk az otthonszülésről, valamint a kórházi szülésről szóló felkészítőkön egyaránt, hiszen bármikor kórházban végződhet az otthonszülés is. Kikutattuk a természetes szoptatás mikéntjeit, nehézségeit, a gyermekágyi teendőket, hasznos tanácsokat. Ezek a jelenleg elérhető legmagasabb tudományos és pszichológiai ismereteken alapulnak, melyeket a természettel összhangban, holisztikusan vizsgálódó tudósok, szakértők összegeztek és figyeltek meg. Természetesen itt is akad bőven ellentmondás, de itt már lehetőségünk volt a saját belső érzéseinkre hagyatkozva meghatározni egy olyan irányt, amely a mi személyiségünkhöz, szokásainkhoz kellően igazodik, és számunkra a legkényelmesebb.

Ugyanis az otthonszülés legnagyobb előnyei a kórházi szüléssel szemben a rugalmasság, odafigyelés, személyes, bensőséges kapcsolódás és a türelem. Itt a bába elsősorban az anyuka érdekeit tartja szem előtt, saját és mások igényeit háttérbe szorítva, hogy a lehető legnagyobb kényelem és biztonság érzését nyújthassa a kismamának. Nem sietteti a vajúdást, nem használ oxitocint és egyéb eszközöket a szülés idő előtti beindításához. Ismeri a szülés valódi ritmusát, annak személyenkénti egyediségét, és ehhez maximális rugalmassággal áll hozzá. Rengeteg olyan apróságnak tűnő, mégis fontos feladatot lát el a szülés során, amelyek meghatározóak lehetnek mind az anyuka és a gyermek, de még az apuka számára is. Otthonszülésnél természetesen apuka is jelen lehet, nem kell maszkot felvennie, és nem tiltják ki világjárvány idején sem a szülőszobából, hiszen az az otthona.

Nagy segítségünkre volt szerencsére az a sok energetikai kezelési módszer is, amelyeket korábban elsajátítottam, így a felkészülésünket a finom fizikai síkon is meg tudtuk támogatni, melyek nagyban megkönnyítették a várandósság időszakát és a magát a szülést is.

Az otthoni személyes környezet előnyei, hogy ismerős, kényelmes és biztonságos, hiszen itt éljük a mindennapjainkat. A biológiai környezet is a sajátunk kutyával, macskával, kecskével együtt, azokat a bacilusokat tartalmazza, amik a szülők testén is találhatóak, nem pedig a kórházi szupermutáns teljesen idegen vírusokat. Könyveket lehetne írni arról, mennyi előnnyel jár az otthonszülés, és ezt sokan meg is tették, mi pedig elolvastuk őket (főleg a párom). De ha csak a józanészre akarunk hallgatni, akkor is láthatjuk, hogy az 1950-es évek megelőzően az emberiség a teljes történelme alatt otthon szült, és fennmaradt a faj. Nem kívánok vitába szállni azzal kapcsolatban, hogy az átlagéletkor növekedése milyen szinten köthető a kórházi szülésekhez, ahogyan azzal sem, hogy mennyire etikus olyan életeket megmenteni, amiket a természet törvényei nem kíméltek volna meg. Nem tisztem ebben dönteni, nem is akarok állást foglalni ilyen kérdésekben, mert ezekre nem létezik jó válasz.

A kórházi szülést és annak minden metódusát az 50-es évek környékén vezették be a Szovjetunióban azzal a céllal, hogy az asszonyokat érzelmileg és biológiailag elszakítsák gyermekeiktől, hogy azok mielőbb visszamehessenek dolgozni a gyárakba. Oroszországban a mai napig születés után 5 napra elveszik a csecsemőket az anyjuktól a kórházban, hogy kötődési zavaros felnőtteket neveljenek, akik bármikor készek lesznek harcba állni és életüket adni a "hazáért". Ez is egy létjogosultsággal bíró érv, azonban ha választhatok, akkor inkább egy kötődésre, szeretetre, önismeretre, érzelmeit ismerő és kimutatni képes gyermeket, és később felnőttet szeretnénk nevelni, melynek lépései a fogantatás és várandósság ideje alatt, majd a szülés folyamatában és az azt közvetlenül követő időszakban kapnak erős alapot és gyökereket.

A kórházi szülésnél az elsődleges szempont nem az anyák lelki világa és a szülési folyamat megélésének emelése, hanem a biztonságra törekvésnek egy eltorzult, lelkivilágot szinte teljesen figyelmen kívül hagyó módja. Persze vannak már törekvések, és jelentős javulások a kórházi ellátásban is: például már engedik az apás szüléseket (többnyire), az aranyórát is egyre több helyen megtartják, valamint már szülési tervet is lehet készíteni, ahol kellő felkészültséggel jelentősen javíthatók a szülés körülményei. De azt ne feledjük el, hogy az alapelvek, amiért bekerült a szülés szent misztériuma a KÓRházba, ahol betegségeket kezelnek, továbbra is változatlanok, és nem a lelki kiteljesedést támogatják.

Az intézményesítés, központosítás mindig ugyanazzal az áldozattal jár: azonos szabályokat, törvényeket hoznak, amelyek mindenkire egyaránt alkalmazandók, ezek pedig kizárják az egyénre szabhatóság lehetőségét. Földi körülmények között, ahol hatalmas a szórás az emberek viselkedésében és erkölcsi értékrendjében, talán nem is lehet máshogy féken tartani a szélsőségeket. Legalábbis addig, amíg nem célunk ezen változtatni és emelni az emberiséget, csak kordában szeretnénk tartani a társadalmat... Az általánosítás mindig csak matematikailag, átlagolva hoz eredményt, de egyénre levetítve alkalmazhatatlan, és jelentős szabadságvesztéssel jár. A rendszer alapvető problémája, hogy a korlátozást mindig a legrosszabb eshetőségre illeszti, a leggonoszabb rablógyilkos ellen hozza, de mindenkire egyaránt kötelezővé teszi, így gyakorlatilag minden egyes embert potenciális rablógyilkosnak tekint. Most nézzük meg hány ilyen ember jár az utcán, és hány olyan, akinek esze ágában sincs törvényt sérteni? Ez hol demokrácia, hol érvényesül a többség akarata és igénye?

A kórházi szülés ugyanez: minden szülésre egy potenciális katasztrófaként tekintenek, ahol a születendő gyermek farfekvéssel szorul be a szülőcsatornába, és már sehogy sem lehet életben tartani se az anyát, sem a gyermeket, csak ha könyökkel és vákuum géppel préselik ki az anyából a kisbabát. Hány ilyen szülés van? Sajnos egyre több, de legalábbis sokkal több, mint ami indokolt lenne. Ha a szülő nők biológiai és lelki igényei szinte semmibe vannak véve, az hatalmas mértékben növeli a kockázati tényezőt és a komplikációk esélyét. Ha nincs megvárva a vajúdás természetes tempója és ritmusa, és mesterségesen indítjuk a szülést, mert lejár a dolgozók műszakja és nekik kényelmetlen tovább maradni. Ha semmibe vesszük a nők stresszszintjét jelentősen növelő már-már embertelen körülményeket úgy, mint pl. a tömeges vajúdó és szülő szobák (holott az alaptörvényben alapvető joga a szülő nőnek egyedül, saját szobában szülnie), és a stresszhormon inaktiválja a szülés sikeres lefolytatásához szükséges oxitocint, akkor miért csodálkozunk, ha egyre több a komplikációs szülés? Amíg a kórházak sokkal több anyagi támogatást kapnak az államtól egy császármetszéses szülésért, mint ha természetesen születik egy csecsemő, akkor ne csodálkozzunk, ha a WHO szerinti max. 10-15%-os indokolt császárszülési aránytól eltérően Magyarországon 40%-on áll a császármetszéses szülések száma. Persze, hogy a kórházi felkészítők is tömény és célzott félelem adagolásról szólnak, a bábapraxisok és az otthonszülés megalázásáról, boszorkányüldöztetéséről, és akár a császármetszés gondolatának programozásáról is. Még a tisztességes kórházi felkészítők is féleleminjekciókkal dolgoznak, voltam rajta, személyesen tapasztaltam, és a második alkalom után nem is mentünk el többre. Erre egészséges lelkületű embernek nincsen szüksége. Nem a dolgozók, az ápolók, vagy az orvosok rosszindulata dolgozik itt, mert legtöbbük abszolút jóindulattal, és segíteni akarással teszi a dolgát. A probléma az, hogy vakon bíznak a kórházi előírásokban, a törvényekben, a gazdasági elit pénzügyi érdekei által irányított egészségügyben. Hiába a jóindulat, tudjuk minek az útja van azzal kikövezve… A probléma az, hogy az egészségügy az egyik első ágazat, aminek a finanszírozását csökkentik, ha abszolút kontrollt akarnak szerezni az emberek felett, és olyan alacsony létszám mellett foglalkoztatják a kórházi dolgozókat, hogy szegények, ha akarnak sem tudnak egyéni szinten odafigyelni a szülő nők igényeire. Az egész folyamat olyan, mint egy gépezet, gyári időzítéssel, mert optimalizálni kell a folyamatokat, ehhez pedig kiszámítható szülési időrendre van szükség. Menedzselni kell a szobaszámokat, az emberi erőforrásokat, a pénzügyeket, persze, hogy megindítják a szülést, ha túlságosan elhúzódik, és emiatt a "gyár termelékenysége" kevésbé lesz optimális. Tényleg erről kell szólnia a szülésnek, egy új élet érkezésének?

Természetesen a szülés maga egy természetes folyamat és az emberi szervezet olyan tökéletesen van megalkotva, hogy ilyen nehezítő körülmények ellenében is képes világra hozni a gyermeket, vagy így, vagy úgy (hisz háborúk közepette is képesek a nők megszülni gyermeküket), de a folyamat megállíthatatlan. Sokaknak csodás megéléseik vannak a kórházi szüléssel kapcsolatosan is, ezeket nem áll szándékomban becsmérelni, és elvenni jelentőségüket. Sok kórházi dolgozó erőn felül teljesítve igyekszik kivétel lenni a fenti általánosításból, és sok-sok örömteli és hálás pillanatot szereznek a kiszolgáltatott szülő nőknek.

Egy új élet születése maga a csoda, akármilyen formában jöjjön is létre. Azonban mi a párommal az átlagnál sokkal érzékenyebbek vagyunk, és ennek megfelelően igyekeztünk a saját képünkre formálni ennek a fontos eseménynek a körülményeit a lehető legapróbb részletekre is figyelve. Mérlegeltük a kockázatokat egyik, illetve másik verziónál, alaposan utánajártunk a lehetőségeknek, és végül úgy döntöttünk, hogy nem engedünk a félelemnek. Egyébként az otthonszülés törvényi szabályozása olyan szigorú, hogy a komplikációk lehetősége elenyésző. Kb. 10-15% szokott kórházban végződni, melyeket javarészt az anyák kifáradása okozza. A bábapraxisok oldalaikon minden év elején közzéteszik az előző évi statisztikákat, ha valakit részletesebben érdekel a téma.

2. pillér: Bátorság, kitartás

Ismerve a fenti információkat, és mivel ebben a rendszerben élünk, erős hatással volt ránk ez a már entitás méretűre duzzadt félelemenergia-tömeg, amely az "egészségügy"-ön élősködik. Nem tettünk meg egyetlen lépést sem a szülés és otthonszülés felé vezető úton anélkül, hogy ne kellett volna ezzel a sűrű homállyal szembe menve erőfeszítéseket tennünk.

Az egészségügy jelenleg is rendkívül erős ellenszenvet táplál az otthonszülés intézménye ellen, melyet a média évekkel korábbi lejárató kampánya is csak tetézett. Emiatt a legelső orvosi vizsgálatoktól kezdve - ahol már akkor szúrós megjegyzéseket kaptunk, amikor még nem is tudtak "ördögi és felelőtlen" otthonszüléses terveinkről – folyamatosan figyelnünk kellett minden mozdulatunkra, szavunkra, nehogy darázsfészekbe nyúljunk, és megnehezítsük saját kilátásainkat a várandósság időszakára, illetve egy esetleges kórházzal végződő szülés esetére. Minden orvosi vizsgálatra előre felkészültünk abból, mit és hogyan kell mondani, hogy ne ütközzünk ellenállásba, vagy későbbi "bosszúállásba" a rendszer részéről. Ezért az otthonszüléses igényünket az egészségügyi rendszer felé csak a végső, kötelező bejelentési határidő előtt nemsokkal tettük meg.

Csupán a szűk család és a közeli barátok tudtak erről a tervünkről. Nem szégyelltük a döntésünket, hanem sejtettük a várható reakciókat, amelyek nem a támogatásról szóltak, hanem annak a félelemnek a kivetítéséről, amelyet a rendszer beléjük is sikerrel fecskendezett. Amikor saját magunkkal és a démonainkkal harcolva egy félelem alapú rendszer fősodrával szemben haladva tettük lépéseinket, nem volt szükségünk még arra is, hogy felesleges támadásokat kelljen visszavernünk közeli ismerősöktől, rokonoktól. Nem csupán küzdelemként szerettük volna megélni a várandósság időszakát, hanem élvezni is akartuk, és ezekkel a tudatos, előre átgondolt és vállalt döntéseinkkel úgy gondolom ezt remekül sikerült is elérnünk. Megtartottuk magunknak és közeli szeretteinknek a kis örömcseppjeinket, boldogságunkat. Introvertáltként ez szerencsére nem jelentett nagy nehézséget a számunkra.

Sokat segítettek a közeli barátok, szülők támogató, de legalábbis nem akadályozó szavai, gondolatai, érzései, így nem kellett teljesen magunkban tartanunk a dolgot. De könnyen elképzelhető, hogy voltak és lesznek olyan párok, akiknek még a saját szüleik előtt is titkolniuk érdemes ezt a döntésüket.

Általában a "legpozitívabb" reakció, amit kaptunk, miután a sikeres otthonszülésünk hírét közzétettük tágabb ismeretségi körünkben, hogy milyen "bátrak" voltunk. Legtöbbüknél azonban érződött, hogy nem arról a bátorságról beszélnek, amiről fent írtam, hanem arról a kockázatról, "hazárdjátékról", amit mi "felelőtlenül játszottunk" gyermekünk életével. Arról a legjobb esetben is "50%-50%" helyzetről, ami annak az esélye, hogy baj lesz-e, vagy sem. Nem mondom, hogy ez nem egy olyan téma, amin nem rágtuk át magunkat, de erről majd mindjárt értekezek még. A kórházi vizsgálatokra bejelentkezésnél is Istennek tulajdonították azon "szerencsénket", hogy semmilyen komplikáció nem történt ezen a "barbár" szertartáson. Vajon tényleg így volt? Rendkívül érzéketlen, felszínes, ítélkező, tudatlan és legfőképp bántó reakciók ezek. Tudtuk, hogy erre számíthatunk majd a részükről? Nagyjából igen. Mégis meghoztuk ezt a lépést. Ez is az a fajta bátorság, amire szüksége van annak, aki ezen az úton szeretne járni.

3. pillér: Bizalom

Mai társadalmi berendezkedésünk arra kondicionál minket, hogy a lehető legéletképtelenebb, és kiszolgáltatottabb módon éljünk, önállóan ne legyünk képesek semmilyen tevékenységet folytatni, mindenképpen valamilyen felettünk álló hatalmi szervezet közreműködésével tudjuk csak végig vinni életünk minden egyes eseményét. Nem kivétel ez alól a szülés folyamata sem. Az állam igyekszik a lehető legtöbb kontrollt kialakítani a teljes folyamat minden egyes lépése felett, és a valósággal ellentétben a köztudatban is az él már, hogy vannak kötelező vizsgálatok. De ez nem igaz, akár egyetlen hivatalos vizsgálat elvégzése nélkül is el lehet jutni a fogantatástól a szülésig, de szerintem erről még a kórházi dolgozók többsége sem tud.

Ezek alapján az emberek első gondolata az otthonszülésről azt a félelmet mozgatja meg, miszerint egyedül, magára hagyva kell az embernek önerejéből levezetnie a szülést. Persze ez nem így van, hiszen a bábák tökéletesen képzett, az átlag kórházi dolgozónál akár jóval kompetensebb segítők, akik tökéletesen tisztában vannak a folyamat minden egyes fázisával, és a legapróbb jelekből, kellemetlen vizsgálatok nélkül is képesek bármikor megállapítani a komplikáció legkisebb esélyét is. De ettől függetlenül otthon nem áll rendelkezésre semmilyen komolyabb műtő eszköz, ami valami extrém probléma esetén fontos, vagy akár életmentő is lehet. Ezért is olyan szigorú az otthonszülési kritériumok szabályozása, és az ezeknek való megfelelés már adhat egyfajta biztonságérzetet az embernek. De emiatt mégis érezhetjük magunkat egyedül, és ilyenkor megnő az egymásra utaltság érzése. A páromra vagyok utalva, a bábákra vagyok utalva, és saját magamra vagyok utalva. Bíznom kell a páromban, hogy képes lesz végig csinálni a szülést, lesz elég ereje, hogy világra hozza gyermekünket. Bíznom kell a bábákban, hogy megfelelő képesítéssel rendelkeznek, hogy probléma, vagy akár csak egy kisebb, nem feltétlen veszélyes, csak éppen kellemetlenséget okozó elakadás esetén is tudják, mit kell tenni, vagy akár csak mondani. És végül bíznom kell saját magamban is, hogy lesz elég erőm, türelmem, kitartásom ahhoz, hogy végig támasza, segítője, lelkesítője, és biztos menedéke lehessek páromnak, és majd a kisbabánknak, aki közénk pottyan.

A bizalom kialakításához ismernünk kell egymást, és önmagunkat, ezért a szülést megelőzően többször is találkoztunk a bábánkkal, hogy ismerkedjünk, beszélgessünk, kapcsolatot alakítsunk ki, és ne vadidegenekként találkozzunk először a szülés folyamán.

A bizalom kialakulásához pedig elengedhetetlen egyfajta Ősbizalom megtalálása, megélése. Az ősbizalom annyit jelent, hogy bízom az univerzumban, Istenben, Égi vezetőkben, vagy ki miben hisz. Minden esetre egy nálunk felsőbb erőről, és a belé vetett hitünkről, bizalmunkról beszélünk. Ez valamilyen mélyebb kapcsolódás a létezés gyökeréhez, az emberi szinten túlmutató valósághoz, amely nyugalmat ad a halálon túlról is. Minden félelmünk a haláltól való félelemen alapszik, amely nem más, mint az ismeretlentől, és a végleges formaváltástól való félelem. Ha ezt a félelmet egy szintig el tudjuk engedni, akkor belép a helyére az ősbizalom, megnyugvásként szolgálva arra, hogy bármi történjék is, az a létezés rendje szerint történik, tehát teljesen rendben van. Ha ez az érzés megerősödik az emberben, a megérzései is felerősödnek, és már képes lehet arra, hogy beleérezhessen az univerzum energiáinak áramlásába, megérezve akár azt is például, hogy nem lesz semmilyen probléma a szülés során. Nekünk sikerült ezt az állapotot elérnünk, és ezzel a hittel és bizalommal képesek voltunk végig vinni ezt az időszakot.

4. pillér: Önismeret

Azokhoz az ismeretekhez, gondolatokhoz, tudatos döntésekhez, amiket meghoztunk az elmúlt időszakban, elengedhetetlen volt az önismeret. Magunkkal, személyiségünkkel, egonkkal, gondolatainkkal, érzéseinkkel tisztában kell lennünk, hogy a félelmet, gyengeséget, bizonytalanságot, kételyeket okozó hatásokat magabiztosan, stabilan kezelni tudjuk, ne hagyjuk, hogy győzedelmeskedjenek felettünk. Minél magasabb az önismeret szintje, annál könnyebb felismerni ezeket a hatásokat, majd kezelni őket, hogy végül ne küzdelemként fogjuk fel könnyen elbizonytalanodva, hanem csak a magasban szárnyalva mosolyogjunk rajtuk ellebegve felettük.

Tartalmas önismereti tréning átjutni egy ilyen időszakon, sokat tanultunk belőle minden szinten, erősebbek, magabiztosabbak, önállóbbak, és ezáltal egy fokkal életképesebbek is lettünk. Ez az írás nem az ítéletekről szól, nem akarja megváltani a világot, nem akarja a hibákat helyre tenni, mert a világ okkal olyan amilyen. Nem az a fő üzenet, hogy a kórház az rossz és maga a félelem, és az otthonszülés az egyedüli jó, és maga a felsőbbrendű egység. A saját gondolataimat és megélésemet írtam le, melyek során szembenéztem a saját félelmeimmel, és azokat igyekeztem meghaladni. Ennek módja az életszínvonalunk emelése, az önmagunkért kiállás fokozása, saját igényeink kielégítése volt szembe menve a társadalmi trendekkel egyfajta úttörőként is, hogy egyre mélyebben tudjuk kitaposni azt az ösvényt, amelyre mások is szeretnének majd rálépni, így nekik már ennyivel kevesebb nehézséget fog okozni végig járni ezt az utat. A végére érve megtapasztaltuk, hogy életünk sokkal gazdagabbá, teljesebbé, egész(séges)ebbé vált.

Kép forrása: Renee Sarasvati - Spiritual Birth