Az elmúlt években rengeteg változás, és a gazdaságunkat, társadalmunkat romboló, pusztító, de mindenképpen próbára tevő eseményt történt. Nem elég, hogy a nyakunkra jött ez a fránya "pandémia", mire végre vége lett volna - vagy legalábbis szünetet tartott – máris jött ez a galád Putin, aki önszántából, önhatalmúlag, egy emberként, valami értelmes ember számára felfoghatatlan okból vezérelve úgy döntött, hogy bekattant, és romba dönti a világgazdaságot. És bizony ezért megérdemli, hogy haragudjunk rá! Ráadásul még a Viktor is nyert… mintha nem lett volna már eddig is elég bajunk…

Hajj, irigylésre méltóak azok az egyszerű embereket, akik mindössze ennyit fognak fel a világból. Sokkal könnyebb levenni a távolbalátó szemüvegünket, mert azzal messzebbre, és ezáltal jóval többet látnánk a valóságból. De így kényelmesebb. 

Azonban a lényeg számunkra valójában teljesen független a kiváltó okok miértjétől és formájától. Akár úgy történnek a dolgok, ahogy egyszerű felebarátaink képzelik, akár bonyolultabb összefüggésekkel és összeesküvésekkel átszőtt is a történet, számunkra egy biztos, hogy nincs ráhatásunk az eseményekre. Kis emberek vagyunk, és még ha össze is tudnánk fogni, akkor se lenne semmi esélyünk. De ez a veszély nem fenyeget, mert úgy is képtelenek vagyunk összefogni. Bármi történjék is a világban, mindig legalább két pártra szakadunk. Fidesz-baloldal, oltáspárti-oltástagadó, putinista-eupárti, elektromosautófan-dizelbetyár, és a végtelenségig lehetne sorolni. Nem szeretném túlragozni ennek okát, mivel lényegtelen, egyedül a végeredménye számít, az pedig az, hogy végül úgyis magányosan, egyedül maradunk, jobb esetben legalább a szűk családi körünk egy részében megmarad az egyetértés.

De, ami a fő problémát okozza, az valójában egyben a megoldás is.

A minap mosogatás közben filozofáltam az élet nagy dolgain (hiszen mi másra jó a házimunka?) : Mihez kezdjek most, érzem a rengeteg szorongást, a szigorításokat, és elvesztettem a fonalat, hogy mit is kellene most tennem, mit is kellene gondolnom, hogyan tudnék újra egyensúlyba kerülni a lelkemmel? Ekkor egy gondolat mászott elő tudatalattim sötét rejtekéből: a gyűrűk-ura filmekből Galadriel jelenete ugrott be, aki azt mondja: "Kiálltam a próbát, kisebb leszek. Elmegyek nyugatra, és Galadriel maradok".

Ez a gondolat úgy befészkelte magát a fejembe, hogy elkezdtem rajta elmélkedni, mit is jelent ez valójában, és miért épp most kerülhetett elő?

Az emberiség pár száz éve, de lehet, hogy akár több ezer éve már, elvesztette a csatáját a jövőjéért. Ennek tetőpontja talán az ipari forradalom környéke lehetett, amikor a városokba vándorlás, és a kapitalizmus elterjedése felfokozódott, majd ezek filozófiája elkezdett beszivárogni az emberek hétköznapi életébe. Amikor már nem csak a királyok, földesurak, nagy cégtulajdonosok élték mindennapi kapzsi életüket, hanem a pénzhajhászás, a meggazdagodás és magas társadalmi körökbe kerülés lehetősége bárki számára elérhető álommá, hamis illúzióvá vált.

Ezelőtt ugyanis az esélytelenek nyugalmával - elfogadva a kasztrendszer adta kereteket – a szegényebb társadalmi réteg csendben élte nyomorúságos életét. Azonban amint megérkezett a választás lehetősége, és annak illúziója, hogy a saját sorsunk urai lehetünk, felborult az a természetes elfogadó egyensúly, amely egyszerűen rákényszerítette az egyénre azt, hogy - mivel tehetetlen és nincs befolyása a külvilág történéseire - több időt és energiát fordítson belső világának megismerésére, és akár fejlesztésére is. Félreértés ne essék, az emberek nem voltak lelkileg fejlettebbek, emelkedettebbek, spirituálisabbak, egyszerűen a körülmények kényszerítették rájuk az effajta gondolkodást, aminek természetesen voltak megnyilvánult pozitív hatásai. Nem feltétlen azért használt mindenki gyógynövényeket, mert ez volt a természetes út, hiszen eleve nem is létezett más, nem létezett 30 féle fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, és antibiotikum. Nem azért filozofáltak többet, éltek lassabban az emberek, mert jobbak voltak nálunk, hanem mert az életük ritmusa lassabb volt. Nem ettek olcsó műkaját, mert az nem is létezett. Maguk termelték meg az ételeiket, gondoskodtak az állataikról, mivel ha enni akartak, nekik kellett előteremteniük azt. Mai fogalmakkal élve körforgásos gazdaságokban éltek, mert a túléléshez fel kellett találniuk magukat, és nem azért, mert környezet- és klímatudatosak voltak.

Azonban amint elérhetővé vált a meggazdagodás lehetősége, egyből mindenki iskolába akarta járatni a gyerekét, hogy az vagyonra tehessen szert. Mindenki a városba akart költözni közel a tűzhöz, a pénzhez, és mindent megtett azért, hogy a lehető legkevesebb munkával, legrövidebb idő alatt a legtöbb haszonra tegyen szert. A királyoknak kijáró kényelem és luxus hirtelen szinte már elérhető közelségbe került, és elkezdte kialakítani az újdonsült polgári rétegekben is a kényelem iránti igényt, és a lustaságot.

Ma már a legtöbb fejlett ország lakossága jobb életkörülmények között él, mint anno a királyok. Rendelkezünk saját víz- és csatornaellátással, instant fűtéssel, közbiztonsággal, magánvagyonnal. Az élelemellátásunkban bőven túltermelés zajlik. Elektromos készülékek biztosítanak nappali fényt az éjszaka közepén, a világháló segítségével a világ másik felén élő emberekkel másodpercek alatt felvehetjük a kapcsolatot, és nem kell heteket, hónapokat várni egyetlen levélváltára.

Ez mind azért alakult ki, mert az emberi ego alaptermészete igencsak vevő lett a kapitalista gondolkodás elsajátítására, arra, hogy mindig mindenből többet és többet szeretnénk. Hagytuk elburjánzani magunkban a fogyasztói társadalom minden jellemzőjét, és egy öngeneráló folyamat részévé és egyben előidézőjévé váltunk. Nem elég, hogy van lámpánk, egyre erősebb fényű, már a szivárvány színeit váltogató égőkre van szükségünk. Nem elég, hogy szigetelt házaink vannak, már klíma egységekkel hűtjük le a nyári 38 fokban 23 fokra a benti hőmérsékletet, vagy éppen 27 fokra fűtjük a lakásunkat, amikor kint -15 fok van, mert kényelmetlennek érezzük a külső hőmérsékletet. Tele pakoljuk mindenféle kamera- és riasztórendszerrel az összes házat, hogy védjük a kis vagyonunkat. A tiszta, drága ivóvizünket az ürülékünk eltávolítására, vagy az állandóan minimálisra vágott, és ezáltal természetes víztartó hatásától megszüntetett gyepünk öntözésére használjuk. A boltokban a világ másik felén termett zöldségeket, gyümölcsöket vesszük, ráadásul akár 10x akkora mennyiségben, mint amire szükségünk van, hogy aztán finnyásan a kukában végezze a fele. Az internet adta végtelen lehetőség közül melyeket részesítjük előnyben? Névtelenül szidjuk egymást, és éljük ki idegen embereken a saját életünk egyéni frusztrációit, ész nélkül olvasunk híreket, beengedve mindenféle szellemi és lelki szennyet saját tudatunkba, míg végül oda nem lyukadunk, hogy félmeztelenül bohóckodunk 10 éves módjára 5 másodperces videókban azért, hogy minél több kattintással igyekezzünk helyrehozni szanaszét csúszott önértékelésünket.

Ejj, és akkor mi fog még jönni? Mesterséges intelligencia, virtuális valóság, genderforradalom, totális digitalizáció, implantátumok, neuralink és még sorolhatnánk. Ezek mindegyike az életünket szeretné megkönnyíteni és új szintre emelni a kialakult kényelmességünket és lustaságunkat, valamint azt, hogy még többet és többet akarunk elérni, megszerezni, birtokolni, vagyis többé válni. Nézzük meg a mozikat! Minden évben valami új stílus, technológiai újítás, történetmesélési módszer vagy felfokozott sci-fi történet kerül a filmekbe, és mindegyik után azt érezzük: igen, ez jó volt, ez új volt, ez végre több volt. Majd egészen addig, amíg nem jön egy újabb, még nagyobb durranás, legfeljebb semlegesek leszünk a többi hasonló alkotással, mert még többet, jobbat akarunk.

Sosem tartózkodunk a jelenben, mert mindig az áhított jövőképünket üldözzük értelmetlenül, hisz amint elérjük a célt, annak kiélvezése, megélése helyett máris egy következő vágyunkat helyezzük célkeresztbe.

Életünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy többek, nagyobbak akarunk lenni!

Mi erre a megoldás? Legyünk kisebbek!

Ez most nem arról szól, hogy a rezsicsökkentés, a kata szigorítás, az energiaválság, a gazdasági válság stb. hasznos, mert segít kisebbnek lennünk. Szart se ér, mivel ez ugyanúgy egy külső kényszer, mint anno. Ha ezt az utat követjük, akkor ráadásul nem, hogy csökkenni fog a többé válási vágyunk, hanem egyenesen nőni fog. Már most elértük ennek a vágynak a fizikai szintű kereteit, és ezért lesz vevő a következő generáció – aki mellesleg már fél életét most is az interneten tölti – a virtuális valóságba történő "átköltözésre", ahol sokkal több mindent tud gyűjtögetni, elérni, birtokolni, és közben még a környezetet és mások életét sem teszi tönkre. (Tanulmányfilm: Ready player one)

Vagyis ezt már elbuktuk. A jövőnk elég erősen determinálva van. Nem számít, hogy a gazdasági, és még kitudja milyen érdekektől vezérelt elit irányítja ezt a folyamatot, vagy az emberiség szimplán magát sodorta ebbe a helyzetbe, és ásta meg a saját sírját. A folyamat beindult, halad a kijelölt útján, és megállítani valójában lehetetlen, mert a fő forrása az emberiség és annak elcseszett lelki világa. Ezek már gyakorlatilag tények.

Ha képesek vagyunk a fenti sorok után elengedni irreális világmegváltó szándékainkat, akkor olvassuk tovább a történetet. Ha nem, akkor felesleges folytatni, mert valószínűleg a következő sorok felfogása előtt még el kell szenvedni néhány karmikus kört.

Szóval a fenti szorongásra okot adó gondolatok csapongása között kaptam azt a megnyugtató választ, hogy legyek kisebb. De mit is jelent akkor ez valójában?

Úgy leszek kisebb, ha elkezdem a figyelmemet önszántamból, tudatosan elfordítani a külvilágtól, hiszen ott már minden csak szarabb lesz. Ez az emberiség jelenlegi létszámával elérté a társadalmi csúcsát a fizikai szinten, mi vagyunk az első generáció, akik már nem lehetnek többek, mint az elődeik, hanem már csak kevesebbek. Ahhoz, hogy a technokrata orwelli jövőképek megvalósulhassanak, véleményem szerint nagyságrendi létszámcsökkenésre van szükség, mert a nyersanyaghiány miatt kivitelezhetetlen annak felépítése. Meg már csak azért is, mert ha mindent mesterséges intelligencia irányít, akkor tized, vagy század ennyi emberre van szükség ahhoz, hogy a rendszert fenntartsa. Mindenképpen kisebbek leszünk, ha szeretnénk, ha nem, de lényeges különbség, hogy ezt önszántamból teszem, vagy külső kényszerítő erők hatására.

Úgy leszek kisebb, ha a folyamatos befelé forduló figyelmem hatására megismerkedek és megbarátkozok önmagammal, elfogadva a fényes és sötét oldalamat egyaránt, míg végül meg nem értem magam annyira, hogy el tudjam fogadni azt, aki vagyok. Ha megismerem, elfogadom, és megszeretem önmagamat - vagyis megszelídítem, mint a kis herceg a rókát - akkor már bírni is fogok vele, és felelősséggel fogok tartozni iránta. Ezzel a felelősséggel pedig olyan döntéseket fogok hozni, amik a józan ésszel képesek lesznek egyre inkább felülírni az egó ösztönös viselkedését.

Úgy leszek kisebb, hogy miután elfogadtam önmagamat, felismertem a hibáimat, gyengeségeimet, újra elkezdek ismerkedni a külvilággal. Ugyanezt a metódust alkalmazva már könnyebb dolgom lesz, hiszen Toth smaragdtáblái óta tudjuk, "Mint fenn, úgy lenn, mint kinn úgy bent". Amint megismertem önmagamat, megismerem a külvilágot. Felfedezem, hogy a világ hibái és gyengeségei ugyanazok, és mindenkiben megtalálhatóak. Elkezdem érezni nagyritkán, hogy ez a rengeteg hasonlóság, és alapvető azonosság köztem és a külvilág között egyre mélyebbre nyúló gyökerekből ered, és pillanatokra már sikerül megélnem azt az állapotot, amikor korlátaimat részben feloldva egységként tudok gondolni a létezés minden résztvevőjére. Ezek után könnyebb lesz elfogadni azt, ami kívül történik, és ezáltal érzelmileg feldolgozhatóbbá válnak az események, hiszen az ítélkezésem másokon az önmagamon való ítélkezéshez vezet vissza. De hisz én szeretem önmagamat, ami kizárja azt, hogy ítélkezzek önmagamon, így a létezés egységességét megtapasztalván már a környezetemen is képtelen leszek ítélkezni.

Úgy leszek kisebb, ha az egység törvényét megtanulva ráeszmélek arra, hogy az igazi válaszokat belül fogom megtalálni. Ezért már egy új szintre lépve ismét elfordulok a külvilágtól és teljes figyelmemet - a körülményeimhez képest - igyekszem a belső világomra fordítani. Időközben megnyugszanak a gondolataim, az érzelmeim lecsillapodnak, a logikám józanodik, a felfogásom, látásom, értelmem tisztul, az életem ritmusa lassul. Észreveszem, hogy az igényeim folyamatosan csökkennek, egyre kevesebb vágyam keletkezik kívül, mert mindent, amire szükségem van, belülről meg tudok szerezni. Felépítem a saját egyéni kapcsolatomat, a saját "virtuális valóságomat" a belső énemmel, hogy végül én is összekapcsolódhassak mindenki mással, a lelkem mélyén, az egységet egy újabb, mélyebb szinten megélve. Ezután újra erőt érzek magamban ahhoz, hogy kívülre figyelve, a világra önmagam tükröződéseként tekintsek, és ez a ki-be húzódó yang-yin váltakozás folyamatos körforgássá, spirálmozgássá alakuljon. 

Amint ez a pulzálás állandóvá válik, és végül a külvilágban történő bármilyen esemény, próbatétel képtelen lesz arra, hogy belső önbizalmamból és egyensúlyomból hosszútávon kibillentsen, akkor én is elmondhatom majd, hogy

"Kiálltam a próbát, kisebb leszek, elmegyek a lelkem mélyére, és Andris maradok."

Ez azonban maximum egy ideális cél, amire törekedni lehet. Viszont amíg az úton haladok, a külvilág zavaró tényezőit akár saját hasznomra is tudom fordítani, és a kisebbé válásra kényszerítő külső körülményeket felhasználva fejlesztem az önismeretemet, hogy végül a külső kényszer belső indíttatássá alakuljon át.

Ez az én saját válaszom a saját magam által feltett kérdésemre a jelenlegi időszakra vonatkozóan, és már tudom, merre kell haladnom.

A saját kérdéseitekre saját magatok keressétek és adjátok meg a válaszokat!