Az élet a kettősségek, szélsőségek, ellentétpárok közötti különbségből adódó feszültség hatására jön létre. A Fény-Sötétség, Szeretet-Félelem, Élet-Halál kapcsolatok azok az alkotóelemek, amelyek a létezés valódi misztériumát és egyben esszenciáját is adják. Ezek megélése és megértése képezi azt a tanulási, fejlődési folyamatot, amit életnek nevezünk. 

A legfőbb ellentétpár az egység és a kettősség (dualitás, polaritás). Az egység az az állapot, amiben nem létezik se jó-rossz, se fény-sötét, se szeretet-félelem, se élet-halál. Csupán fény, szeretet, és élet. Ebben az állapotban azonban a létező nem tudja megtapasztalni saját magát. Nem tud különbséget tenni, nincs térbeni kiterjedése, nincs értékrendszere. Elég unalmas egy állapot lehet. 

Ahhoz, hogy képes legyen tapasztalni, szüksége van ellentétpárokra, amik koordináta rendszert, kiterjedést adnak a létezésnek, hogy ezáltal tapasztalni tudjunk, meglássuk a különbséget a jó és rossz között. Vagyis, hogy megismerhessük önmagunkat, felfedezhessük saját értékeinket, képességeinket, tudásunkat, és magát az életünket. 

Ezek az ellentétpárok azonban nem egyenrangúak. A fény létezik sötétség nélkül is, a szeretet létezik félelem nélkül, és az élet is létezik halál nélkül. A sötétségnek viszont feltétele a fény, ahogyan a félelemnek a szeretet, és a halálnak az élet. 

Hogyan keletkezik a sötétség?

Vegyünk egy egyszerű példát. Egy légüres térben, ahova csak a napfény süt be, nem létezik más, csupán a fény. Azonban, ha ebbe a térbe elhelyezünk egy falat, az a fal a mögötte lévő térből kitakarva a fényt, árnyékot, sötétséget hoz létre.

Ennek fontos jelentősége van. Amíg csak a fény létezett, nem ismertünk semmit önmagunkból, amint azonban árnyék vetül életünk egy területére, máris felkelti az érdeklődésünket. Elkezdünk foglalkozni vele. Hiányoljuk azt a fényt, ami eddig melengette, boldogította szívünket, szenvedésünk egyre csak nő a fény hiányától, és vissza akarunk kerülni ebbe a szeretettel teli állapotba. Ezért el kell kezdenünk alaposan megismerni az adott életterületünket, hogy feloldva azt a falat, újra fény borítsa be életünket.

A valódi életben ezeket a falakat mi, saját magunk emeljük a fény útjába, és takarjuk el velük életünk egyes területeit.

Hogy miért mi hozzuk létre őket? Azért, mert ezt szeretnénk, meg akarjuk ismerni önmagunkat, hogy az egység egyhangú állapotából izgalmas, tapasztalatokkal teli életet élhessünk le.

Jogosan felmerül a kérdés, ha mi ezt szeretnénk, akkor miért nem vagyunk ennek tudatában? A válasz egyszerű és logikus, hiszen ha tudatában lennénk a felső, isteni szintű akaratunknak, akkor már az egység állapotában léteznénk. Azonban ha lelkünk egy darabkáját átmenetileg kiszakítjuk ebből az állapotból, akkor máris csak fél-elem leszünk, látszólag megszűnik kapcsolatunk az isteni énünkkel, kettéválunk, ezáltal kilépve az egységből. A dualitás harcmezején pedig küzdhetünk azért, hogy ismét visszakerülhessünk természetes, szeretettel és fénnyel teli egységállapotunkba. Ezt a küzdelmet éljük nap, mint nap, ez legbelsőbb vágyunk. Ez a diszharmónikus állapot kelti bennünk azt a feszültséget, ami a fejlődés irányába hajt minket.

Ehhez hogyan kapcsolódik a karácsony, és miért ilyen hatalmas a jelentősége?

Az univerzum egy hatalmas, összetett rendszer, amelyben elengedhetetlenek a törvények, működési szabályok, mivel magából a fényből származik. Máskülönben a káosz és a sötétség uralná a létezést. Ennek a rendszernek a jellemzője a körforgás, ismétlődés, ritmikusság. A naprendszerek-bolygók mozgása, évek-évszakok váltakozása, holdfázisok ismétlődése, stb.

Minden év december 21-én van a téli napforduló eseménye, amely azt jelenti, hogy ezen az éjszakán a leghosszabb az éjszaka. Vagyis a következő naptól kezdve hosszabbodnak a nappalok, tehát ezen az éjszakán győzi le a fény a sötétséget. Hatalmas ünnep ez. Amikor a fény újra erőre kapva átveszi az irányítást, és hatalmas erővel kisöpri a portájáról a sötétséget, hogy életünk ismét a szeretet és béke irányítása alá kerüljön. Már a pogány és a keresztény vallások is erre a dátumra időzítették legfőbb ünnepüket. Krisztus születése, a fény eljövetele, a megváltó érkezése.

Érdemes megfigyelni, hogy a fény győzelme és érkezése nem egy idilli állapot. Ez csupán az első győztes csata, ami megfordítja a háború menetét. Nem azt jelenti, hogy mostantól ölbe tett kézzel várjuk a szeretetet, hanem tenni kell érte, küzdeni kell a fénnyel együtt, segíteni azt, hogy minél több emberhez eljusson gyógyító hatása. A kezdeti időszak ez, amikor a sötétség által keltett nagy feszültség hirtelen felrobbantja a gátat, és átszakítja a szeretet kapuit, hogy ezután ezt a hatalmas energiát felhasználva szebbé, boldogabbá tehessük életünket. 

Ne feledjük, hogy ez a ciklikusság azt is eredményezi, hogy a sötétség is vissza fog térni, hogy ismét átvegye uralkodó helyét. Azonban ez a körforgás csak látszólag kilátástalan.

Ha képesek vagyunk ezt az erő- és szeretetrobbanást felhasználni, akkor jobban megismerhetjük önmagunkat, ezzel begyógyítva sebeinket, újrafényesítve életünket. Ezután felismerhetjük, hogy az élet körforgásai valójában egy spirált formáznak, amely látszólag ismétlődik, de sosem lesz ugyanaz. Mindig benne van a fejlődés és kiemelkedés lehetősége.

Ahogyan évről évre egymást követi a tél, és a nyár, ugyanúgy a naprendszernek és a galaxisnak is megvannak ezek a fázisai. A galaxisunknak ez az "éves" ciklusa körülbelül 25000 évet tesz ki. Ennek a ciklusnak is ugyanúgy van egy fordulópontja, amikor a sötétség gyengülni kezd, nem tud többé ellenállni a fény mindent elsöprő erejének. Ezt a pontot 2012. december 21-én értük el. Ez volt az a fordulópont, amikor egy gigantikus "karácsony-élményt" élt át az egész galaxisunk. Azóta évről-évre egyre erősebben tör be életünkbe a fény, nem kímélve senkit és semmit. A még álmos, fáradt szemeinket egyre jobban bántja a növekvő fény, mint reggel keléskor a hirtelen felkapcsolt lámpa, de saját érdekünkben érdemes lesz mielőbb kinyitni a szemünket, mert ennél már csak erősebb lesz. Egyre nagyobb próbatételek elé kell állnunk, amiket csak is a fény és szeretet erejével fogunk tudni megoldani.

Ahhoz, hogy ez minél könnyebben sikerüljön, meg kell találnunk a kapcsolatunkat elszakadt isteni énünkkel, hogy hallgatva a belső útmutatására, önmagunkból erőt merítve meghalljuk szívünk hívó, szeretettel teli szavát. A megoldás valójában egyszerű, mégis nagyon nehéz is. A dolgunk csupán annyi, hogy meghalljuk ezt a szót, és hallgassunk rá. A nehéz része az lesz, hogy megtanuljuk meghallani ezt a szót. De ne aggódjunk, hiszen az életünk pontosan erről a tanulásról szól. Minden a legnagyobb rendben van.

Ezen az úton járva előbb utóbb mindenki eléri a teljes megvilágosodást, hogy rengeteg izgalmas tapasztalatszerzés után visszatérhessen az örök szeretet és boldogság állapotába.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek szeretetteli békés, boldog karácsonyt és alkalomadtán némi elmélyülést az életről és a sorsról, hogy ne csak sodródjunk az élet vizén, hanem megtanuljunk úszni is benne!