"Itt van az ősz, itt van újra"Ismét eljött az egyik kedvenc 4 évenként ismétlődő eseményünk a foci vb és az olimpia után, az országgyűlési választások. Az elmúlt néhány ciklus csalódásait feldolgozván már teljesen friss lelkesedéssel, és érezhetően tisztább lelki állapottal (Hamvas Béla által megfogalmazott "transzcendens derűvel") igyekeztem felkészülni erre az időszakra. A döntést megelőző egy hétben elővettem régi klasszikus kedvenc videóimat, melyeket most meg is osztok. Később kiderül, miért.

Valószínűleg többé kevésbé ismeritek ezeket az alkotásokat, akik azonban még nem, azoknak jó szórakozást kívánok hozzájuk. 

Megtekintve a videókat felidéződött bennem az a gondolat-folyamat, amelynek egy újabb állomására értem el az elmúlt napokban. És ki tudja miért, de úgy éreztem, szeretném megosztani a nagyvilággal a megértésem állomásait.

Miután megnéztük őket, és hahotázásunkat abbahagytuk (már ha a nyájas olvasó is annyira éretlen, mint e sorok írója), akkor hirtelen ráeszmélünk arra a kultúrsokkra, amit ezek a videók ábrázolnak. Azzal kell szembesülnünk, hogy amíg mi ezen nevetünk, addig ez valakinek a valódi élete, gondolkozása. És bizony, jön az unalomig ismételt – bátran nevezhetem így, ha már annyi ősi, és bölcs gondolatra rásütik ezt az általam mélységesen megvetett kifejezést – közhely, miszerint "az ilyennek ugyanannyi szavazójoga van, mint nekem". Jogosan háborodunk fel tehát, hogy a hasonló kaliberű emberek ugyanannyi szavazati joggal rendelkeznek, mint mi. A nemkicsit irónikus riporterek felteszik kényes kérdéseiket - pontosan tudva és ismerve az interjúalanyok gyengepontjait, hogy mivel hozhatják őket zavarba - és ezzel kigúnyolva az egész ország előtt szerencsétleneket, így próbálván minősíteni és általánosítani az egy-egy oldalra szavazókat.

Szóval a nagy nevetés után jött bennem is a gondolat, hogy az ő szavazatának ereje azonos az enyémmel, és hogy ez mennyire káros az ország politikai irányítását illetően. Aztán ezen a szinten jó ideig megragadtam sajnos, és csak most sikerült eljutnom a következő szintre. Az első két szintet nem kívánom túlmagyarázni, mert valószínűleg sokunk benne van még.

A következő szintnél már végre sikerült némi tudatosságot beleszuszakolnom csekély értelmű emberi elmémbe, és belegondoltam, én mit válaszolnék ebben a helyzetben? Bizony egy-egy kérdés engem is zavarba hozott volna. Ugyanis egy dolog kritizálni egy rendszert, egy dolog a hibákat keresni, és másik dolog azt felismerni, hogy mik lennének a saját érdekeink, amiket érvényesíteni szeretnénk az által, hogy valakit megbízunk, hogy járjon el a nevünkben, és képviselje az érdekeinket az országgyűlésen. Egy kommunikációs és konfliktuskezelési tanfolyamon tanultam azt a remek, és valóban találó kifejezést: "Én-üzenet". Mi is az én üzenet? Röviden, tömören annyi, hogy ne a másik felet helyezzem a központba, ne az ő hibáit keressem, hanem a fókuszt magamra állítva a saját igényeimet és érzéseimet közöljem. Hasonló szituációba kerültek hőseink a fenti kisfilmekben, és szemmel láthatóan jelentős kommunikációs felkészületlenségről adtak tanúbizonyságot az én-üzenetek kapcsán. Ezen logika mentén el kell keserítenem azokat, akik ugyanúgy nem tudnak én-üzenetekben gondolkodni a választásokkal kapcsolatban, hogy hatékonysági tekintetben semmivel sem állnak a videók főszereplői fölött. Számukra mégis csak "jóvanazúgy". Az Én-üzenetekkel megismerjük önmagunkat, közelebb kerülünk saját lelkünkhöz, és így sokkal kiegyensúlyozottabb és harmonikusabb életet élhetünk, mert erősítjük magunkat. Az energia oda áramlik, amire figyelünk.

Újabb szint, ahol már képesek vagyunk megfogalmazni igényeinket, azonban azok mikéntje további pontosításokra szorul. "Legyen tánc!" Oké, de hogyan, hol, mikor, milyen tánc? Elég egyszerű és maguktól értetődő kérdéseknek hangzanak, azonban korántsem azok. Kicsit vonatkoztassunk el a videós igényektől, és helyettesítsük a helyébe az oktatást, egészségügyet, mezőgazdaságot, állami vagyon kérdéseket, stb. Hirtelen egy olyan komplex rendszerben találjuk magunkat, amihez nagyjából 0, azaz nulla közünk van. Legjobb esetben is, átlagemberként a piramis alján elszenvedői vagyunk egy-egy ágazat működési hibáinak. Nem vagyunk állami szinteket átlátó közgazdászok, egyetemi szintű bölcsészeti szakemberek, orvosi kamarai elnökök, stb. Nem látunk bele egy ország mélyműködésébe, a rendelkezésre álló javak konkrét mennyiségére, az éves, négyéves költségvetés készítésének nehézségeibe, a világpiaci helyzetbe, valutaárfolyamokba, különböző politikai, háborús és gazdasági helyzetek államigazgatási részleteibe.

De fontos tudatosítani magunkban, hogy ebbe nem is kell belelátnunk. Lebutítva, ha én táncolni akarok, és még ha van is arra ötletem, hogy melyik épületbe szeretnék táncolni, akkor ne én találjam már ki, hogy ahhoz milyen felújításokra van szükség az adott épületben, és főleg ne én teremtsen már elő az ehhez szükséges forrást az önkormányzati éves költségvetésbe. Számomra az a lényeg, hogy legyen lehetőségem táncolni. Sokszor olvasni különböző szakterületek szakértőitől bíráló cikkeket az állam és a kormányok működéséről, de az államigazgatás teljes képét ritkán látják ők is át. De ez így rendben is van, mindenki tegye a kis dolgát a saját kis szintjén, és majd végül a piramis tetején összeáll az egész egy szépséges képpé.

Megértettük (remélhetőleg), hogy belátásunk a nagydolgokba, és főleg a nagyfiúk dolgába nincs. Át akarjuk venni a helyüket, feladataikat? Én biztos nem, és szerintem a többség nem szeretné (természetesen páran biztos akadnak, de nem 3 millióan, ne tekintsük őket tehát se többségnek, se átlagnak). Ha annyira szeretnénk, akkor már valószínűleg úton lennénk a parlament fele teljes gőzzel, mindenféle közgazdasági, és politikai iskolákat elvégezve, 4 doktori címet szerezvén, mert ugyebár becsületes, és hozzáértő emberként szeretnénk valódi és szakértői megoldásokkal javítani az ország működésén… Hiszen máshogy mi értelme van?... De mivel mi nem szeretnénk ezzel tölteni egész életünk munkásságát, ezért megbízunk valakit magunk helyett, hogy képviseljen minket.

Foglaljuk össze tehát, hol is tartunk eddig? Kinevettük magunkat, aztán sokkot kaptunk, megijedtünk, felháborodtunk. Ezután sikerült visszavarázsolnunk a józan eszünket a jelen pillanatba. Leépítettük egós és destruktív gondolatmintáinkat, ráéreztünk az én üzenetek kifejezésének magasztos és felszabadító érzésére, és letisztáztuk a feladatainkat és korlátainkat.

A probléma itt kezdődik, hogy kire is bízzuk mi a saját igényeink, érdekeink képviseletét a piramis felsőbb szintjein? És ezzel el is jutottunk ahhoz a problémakörhöz, hogy miről is szól a választási időszak. Vagy inkább, hogy miről kellene szólnia…?

Elérkezett 2022. április 3-a. Érzéseinkkel, igényeinkkel, bizalmunkkal és főleg reményeinkkel telepakolt pénztárcával érkezünk meg a választási körzetünk kijelölt szavazó helyiségébe, és ránézünk a szavazólapra. Hirtelen egy hatalmas méretű plázában találjuk magunkat, ahol vannak kisebb és nagyobb üzletek, mindegyik a saját portékáját próbálja ránk tukmálni. Vannak, amik hasonlítanak egymásra, némelyek különböznek, van aki csupán néhány apróbb cuccot árul és van aki egészen széles választékban kínálja árucikkeit. Egyesek végtelenül silány, felszínes, műanyag, de legalább olcsó bóvlit árulnak, mások átlagos minőségű, de átlagember számára vállalható és még megfizethető minőséget produkálnak, és vannak, akik rendkívül értékes és márkás termékekkel kereskednek. Sétálgatunk a sorok között, nézegetjük az árukészleteket, majd mindenki saját vásárlási szokásai alapján eldönti, hogy mit szeretne vásárolni, és hol. Ez kérem a kapitalista demokrácia teljes fényességében, és életereje csúcsán.

Visszakanyarodnék kicsit a "legyen tánc" videó egyik kérdésére, melyben a kedves riporter hölgy igyekszik rávezetni táncos lábú barátunkat arra, hogy nem ismerte meg a többi polgármester jelöltet és azok részletes programja felől nem tájékozódott kellőképpen ahhoz, hogy felelősen dönteni tudjon. Ezer sebből vérzik ennek a kérdésnek a létjogosultsága, melyekből csak egyet szeretnék felhozni a fenti hasonlatra hivatkozva. Nekem valóban ismernem kell a pláza összes boltjának teljes készletét ahhoz, hogy vásárolhassak? A válasz egyszerű, nem. Mert erről szól a kapitalizmus. Azt veszem, amelyiket akarom, abba a boltba megyek be, amelyik nekem szimpatikus, vagy amelyiket meg tudom fizetni, vagy amelyik a legközelebb van. Ez a rendszer jelenleg így működik, ezek alapján nincs joga senkinek senkit felelősségre vonni. Van, akit az egyszerű üzenetek, az olcsó termékek fognak meg, aki szeret multicégeknél vásárolni, mert ott egy helyben és a legolcsóbban megkap mindent, más pedig inkább a helyi kiskereskedéseket részesíti előnyben, mert minőségibb, természethez közel állóbb termékeket szeretne vásárolni, viszont ezért többet kell fizetnie. És van, aki szeretne minőségi termékeket vásárolni, de nincs rá pénze. Miután mindenki végiggondolta magában, hogy ő milyen boltba jár, és ezzel mennyiben támogatja a kapitalizmust, rávetítheti ugyanezt a sémát a választásokra. És ezek után vesse az első követ másokra.

Fontos lenne a tudatosság, a széleskörű tájékozódás a választásokat illetően. Fontos lenne az X-ek rajzolgatása előtt szellemileg felfejlődnünk egy olyan szintre, ahol már felelősebb döntéseket tudunk hozni a minket képviselőkkel, és ezáltal a jövőnkkel kapcsolatban. De mégis melyik az a szint, ami felett döntéseink felelősek, és ami alatt még nem azok? Egyáltalán hogyan várhatjuk el minden egyes állampolgártól, hogy legyen szíves "okosabb"-nak lenni, mint amilyennek született? Hogy legyen már több ideje gondolkodni a 12 órás műszakok, a napról napra élés mellett. Olyanoktól, akik elzárva élnek a külvilágtól vidéki zsákfalvakban, ahova a kutya se dugja a képét, hogy segítsen (vagy legalább érdeklődjön a hogyléte felől) elvárni azt, hogy ne kenyerezze le őket érzelmileg az első kedveskedőnek, törődőnek ható látogatás és ígéret. Hogyan várhatjuk el nyugdíjas szüleinktől, nagyszüleinktől, hogy lépést tudjanak tartani az egyre gyorsuló világgal, amivel mi is alig bírunk, akik már beleszülettünk? Biztosak vagyunk benne, hogy saját döntéseink - amiket természetesen tökéletesnek, tisztának, és egyedüli józan megoldásnak vélünk – valóban kellően józanok, érzelmileg függetlenek, tudatosak? Biztosak vagyunk abban, hogy képesek vagyunk saját érzelmeinktől függetlenül, saját igényeinket háttérbe szorítva, a nagyobb jó érdekében döntést hozni és aszerint választani? Vagy csak emögé a maszk mögé akarunk bújni? Nekem lehet akármit mondani, hazudni is, lényegtelen, mert nem az én, vagy mások véleménye a mérvadó, hanem az önmagunkkal való teljes és kíméletlen őszinteség az egyetlen, ami számít.

Ha a döntésünket onnan indítjuk, hogy milyen pártok vannak, és azok mit árulnak, mit mondanak, mivel fűzik az agyunkat, és abból választunk, akkor a lehető legrosszabb irányból indítottunk. Nem lehet tudatos döntést hozni kívülről indulva. Ezzel nem csupán magát a rendszert fogadjuk el szó nélkül, hanem saját magunkat is eláruljuk. Ha eljutunk oda, hogy ráérzünk az én-üzenetek fontosságára, ha megismerjük önmagunkat, saját igényeinket, és azokat igyekszünk megvalósítani a világban, akkor már elindultunk egy jobb irányba. Ha ez alapján választunk pártot, képviselőt, akkor már legalább a kiindulási pontunk jó volt, de ugyanúgy a kapitalizmus malmára hajtjuk a vizet.

De lehet felelősen választani a felhozatalból, ha valóban ismerjük őket? Ha tudjuk jól, mi a céljuk, mik az indítékaik, és finoman szólva se a mi érdekképviseletünk áll az első helyen? A politikusok is csak emberek, amit hajlamosak vagyunk elfelejteni. Emberek, akiknek vannak értékes és kevésbé értékes tulajdonságaik. Jótetteket és hibákat egyaránt elkövetnek. Ugyanakkor azáltal, hogy sok-sok ember érdekét képviselik, hatalmas felelősség is terheli vállukat. A kérdés pedig az, vajon elbírnak-e ezzel a teherrel, kellően felelősek-e legfőbb feladatukban, képesek-e egymás gyengeségeit az erősségeikkel ellensúlyozni a közös céljuk, a nép jólétének megvalósítása és fenntartása érdekében?

Abba már főleg ne menjünk bele, hogy odafenn micsoda gazdasági érdekszelek fújnak, és rángatják ki tövestől országunk vezetőinek erős erkölcsi gyökereivel kapaszkodó fáit. Vagy, hogy az a bizonyos értékes szavazatunk - amely egyenértékű a nálunk szellemileg alantasabb személyek szavazataival - valójában bármilyen körülmények között ugyanannyit érne, ha úgyis csalás alapozza meg az egész választási rendszert (3x0, 10x0 is ugyanúgy 0). Ésatöbbi.

Mi a megoldás? Nincs. A piramis tetejének problémáihoz nekünk egyénileg nincs se közünk, se rálátásunk se ráhatásunk. Mit tehetünk? Mindenki tegyen belátása szerint, hozza meg az önmagához képest legjobb, legtudatosabb, legátgondoltabb döntést, és haladjon tovább a szekér az úton.

Ez nem egy globális megváltást javasló és hozó iromány. Nincs happy end. Nem akarom se megváltani, se megváltoztatni a világot, nem szándékozok a sorssal szembe szegülni, lehetséges valóságok után áhítozni. A pillanatban szeretnék maradni, az itt és most hatalmát felhasználva megérteni a jelen helyzetet, és elfogadni azt. Ismerem a képeségeimet, korlátjaimat, a takaróm hosszát, és addig nyújtózkodok csak. A lényeg annyi, hogy megmutassam a kiindulási pontot, a fókusz belülre fordításának előnyeit, és egy olyan mintát mutassak a gondolatok, érzelmek letisztázására, elcsendesítésére, megértésére és irányítására (vagyis a tudatosságra), aminek hosszú távú következményei már néhány száz év alatt akár globálissá fejlődhetik ki magukat, amennyiben értő és termékeny táptalajra találnak. Amíg ragaszkodunk ehhez a rendszerhez, és éltetjük, tápláljuk, addig csak is akkora és olyan eredményeket érhetünk el, amiket a rendszer enged. Ha eredményeinkben ezen túl akarunk lépni, akkor az egész rendszeren kell túllépni, de erre jelenleg semmilyen esély nincs, az még odébb van. A világ fejlődésének irányát végül úgy is az Ég urai döntik majd el. Túl sokan vagyunk, és túl sokfélék ezen a világon, nem várhatjuk el senkitől, hogy más legyen, mint aminek született, és mást tegyen, mint ami az életfeladata. Ha másban nem, talán abban segítek most, hogy néhányunknak sikerüljön az ítélkezést átfordítani megértéssé, elfogadássá és végül akár szeretetté azáltal, hogy felismerjük önmagunkat másokban, és megértsük annak lényegét, hogy ugyan különböző formákat öltünk, de végső soron mindannyian Egyek vagyunk.