Az utóbbi hetekben ismét felkapott lett kedvenc sztárunk, Azahriah (Azi) tevékenysége és elért sikerei. A média minden egyes kisebb-nagyobb, ismert, és ismeretlen csápja igyekszik némi kattintáshasznot kihúzni az úgynevezett "Azahriah-jelenség"-ből. Figyelve a híreket, interjúkat, véleménynyilvánításokat, ismételten megihlődtem, hogy véleménynyilvánítási kényszeremmel beállhassak nemes médium társaim sorába. Szerény személyemmel bátorkodom némi háttérvilágítást adni ennek a jelenségnek, és valamelyest igyekszem megfejteni, hogy vajon miért is annyira érdekes ez a téma.

Korábban már felhoztam Azit a generációs különbségekkel kapcsolatos írásomban, de ez a téma még korántsem merült ki, és kitudja mit fog még tartogatni a jövő. Viszonylag alapos kutatást végeztem a témában, igyekeztem csak is a mélyebb tartalmú, igényesebb médiatartalmakat fogyasztani a témával kapcsolatban, és minden egyes újabb beszélgetés, interjú után egyre jobban megerősödött bennem a gondolat, hogy az úgynevezett Azahriah-jelenség nagy mértékben párhuzamos a "generációs különbségek" témával. Rengeteg gondolat gyűlt össze bennem az elmúlt 3-4 napban ezzel kapcsoltban, igyekszem ezeket, összeszedetten, érthetően átadni.

A kezdéshez egyel hátrább lépek, és egy rövid összefoglalást próbálok adni korunk fiataljainak életkörülményeiről, életfilozófiájáról.

2.1 Álmok és valóság

Sok helyen hallani már, hogy az emberi társadalom (legalábbis a fejlett civilizációk: nyugati blokk - USA, Európa; és keleti blokk - Kína, Oroszország, India stb.) elérte a fizikai fejlődés csúcspontját. Összehasonlítva 100-150 éves távlatokkal a modern életszínvonal fizikai szintje nem csak hogy felér a korábbi királyok, földesurak, nemesek életminőségével, hanem meg is haladja azt. A víz szinte mindenhova be van vezetve, a közértekben bármit megkapni a világ minden tájáról az év minden napján, kényelmes, gombnyomásra működő meleget biztosítanak a modern fűtőberendezések stb. Ezt a csúcspontot éljük most, hiszen már szinte bárkinek elérhetővé váltak a hatalmas képernyő méretű okos tv-k, mobiltelefonok, internet. Az elmúlt 2-300 évre a folyamatos, megállíthatatlan fejlődés volt a jellemző. A korábbi generációk kivétel nélkül azt tapasztalták meg, hogy minden egyes újabb korosztálynak egyre jobbak az életkörülményeik, így biztosítva érezték utódaik jövőjét. Persze közben történtek háborúk, visszaesések, komolyabb társadalmi válságok, de alapvetően a fejlődést mutató grafikon egyértelmű.

Napjainkra azonban tisztul a kép, hogy ez a fejlődés megtorpanni látszik, már csak az utolsókat rúgja. A fizikai szintű emelkedés elsősorban a nyersanyagokra épül, amelyek felhasználásával, átalakításával alkotjuk meg eszközeinket, rendszereinket. Ezek a nyersanyagok egyre nehezebben, és drágábban elérhetőek, és jelentős mértékben fogynak. Ez mind azt vetíti előre, hogy az árak emelkedni fognak a jövőben, hisz a kínálat csökkenni fog, a kereslet pedig egy jó ideig változatlan marad, az emberek pénze pedig nem lesz arányosan növelve. Ennek belátáshoz nem kell matematikus diplomával rendelkezni, de még csak a józan észre se nagyon van szükség, hiszen 2-3 éve mindenki a saját bőrén tapasztalja ezt a folyamatot.

A korábbi generációk fiataljainak a bizakodásból, és a környezetükben látott pozitív példáikból ihlődve voltak még álmaik. Szerettek volna többek, jobbak lenni. Elképzelték illuzórikus, idealista jövőképeiket, és még ha tudat alatt sejtették, hogy nem lesz mindegyikük rocksztár, vagy multimilliomos cégvezér, gyártulajdonos, nemesember, akkor is bele tudták élni magukat abba, hogy legalább a lehetősége meg van annak, hogy ilyen életet alakíthassanak ki maguknak. Természetesen ebben a média is rendkívül nagy szerepet kapott. Főleg a századforduló után egyre növekvő szerephez jutott az emberek véleményformálásában, manipulálásában. Az optimista, pozitív, fogyasztásra sarkalló hirdetések a jókedv és biztos jövő ígéretével fertőzték meg az emberek szívét, és alakították ki tudatosan a mai fogyasztói társadalmunkat.

Azonban most ez megváltozott. Az elmúlt 20-30 évben a politikai és gazdasági elit által irányított média igyekezett eltitkolni a közelgő válságot, és egy álomvilágba ringatta el civilizációnkat, elnyomva azokat a figyelemfelhívó, egyéni próbálkozásokat, amelyek próbálták előrevetíteni a közelgő veszélyt, vagyis jelen korunk globális problémáját. Miután már látták, hogy nem lehet tovább húzni, most hirtelen megváltoztatták a hangnemet, és károgó varjakká válva rikoltozzák szerte szét a világban, hogy mekkora baj van.

Ez a pálfordulat szinte egyik-napról a másikra történt, amely egy hatalmas szakadást idézett elő az emberiség kollektív tudatában. Ezt a szakadást mindenki a saját módján, és tudásának, tudatosságának megfelelő módon élte/éli meg. Akiket a legmélyebben érintett ez a hirtelen bekövetkező esemény, azok a még kialakulatlan személyiséggel, és kevés élettapasztalattal rendelkező gyermekek, fiatalok. Mindenki gondolja végig az elmúlt 3 évét, az őt ért lelki, szellemi terheket, és emlékezzen vissza, hogyan (nem) sikerült azokat feldolgoznia, és ehhez milyen korábbi tapasztalatai, gondolatai, személyiségének milyen tulajdonságai, mélységei segítették hozzá. Na most ezek egyike se áll még rendelkezésére gyermekeinknek. Őket a szüleik, és a rájuk ható külvilág egyre viharosabb hullámai törik szanaszét a biztonság ígéretével kecsegtető parti sziklákon, amikre EGYEDÜL képtelenek felmászni.

Nincs számukra pozitív jövőkép, már a média se akarja elhitetni velük, hogy minden rendben lesz, sőt, még a nyakukba is zúdítja annak felelősségét, hogy majd nekik kell helyrehozni a felmenőik által okozott károkat. Miért is képzelnék el magukat világhírű színészként, miért szeretnének tudósok, űrhajósok lenni, amikor pár évtizeden belül már az ivóvíz is nagy tömegeknek kerül elérhetetlen távolságba.

2.2 Woke kultúra

Mindezek katalizátora a médiafogyasztási szokások megváltozása, és idomulása a technikai fejlődéshez, és az internethasználati szokások változásához. Az Y, és az utána következő generációk már az internetről tájékozódnak, ahol a politikai-gazdasági befolyás és cenzúra sokkal kisebb mértékben kivitelezhető, ezért alternatív hírforrások tömegei látják el információval a fiatalokat a világban zajló eseményekről, helyzetekről és ezek összefüggéseiről. Mivel egyedül lettek hagyva, kilátástalanul, pozitív jövőkép nélkül, ezért magukra utaltan, önerőből igyekeznek felfedezni a világot, szeretnék megérteni, hogy miért is történik ez velük, és nem sajnálják az idejük nagy részét arra fordítani, hogy ezeket az alternatív forrásokat megtalálják és használják. Amit pedig a sorok végén találnak, az minden, csak nem szép. Összeesküvések tömegei, gazdasági összefonodások, szándékos manipuláció, az emberi élet semmibevétele, profitmaximalizálás, a lelki világ és az emberi jogok sárba tiprása a néhány százalék kielégíthetetlen kapzsiságának enyhítése érdekében. Ne felejtsük el, hogy még mindig nem kialakult személyiségekről beszélünk, hanem olyan fiatalokról, akik egy éles tudati törés friss traumáiból lábadozva igyekeznek összeszedni magukat, próbálják fejlődésük elvágott fonalát összecsomózni. Erre egy még nagyobb katyvaszba tenyerelnek bele, amely képes végleg a földhöz vágni őket.

Ha mindez még nem lenne elég, akkor a fejlett nyugati civilizáció unatkozó szabadidejében eltorzított liberális filozófiák értelmetlen tömegével ostromolja az emberek elméjét, amelyekre a fiatalok szintén érzékenyebbek. Az a "szerencsés" réteg, aki végre kezdené feldolgozni azt a mérhetetlen szennyet, amit a világ háttértörténései képviselnek, már azt a feladatot is megkapja, hogy ezt a kibillent filozófiai rendszert megpróbálja értelmezni, és felfedezni a szokásos manipulatív torzításokat. A tudatalattiját valamennyire tisztán tartva próbál megtanulni úszni a legnagyobb vihar kellős közepén, hogy egyáltalán esélye legyen felmászni azokra a bizonyos sziklákra. Ugye érzékeljük ennek a feladatsornak a nehézségeit, és eszközök híján lévő gyermekeink szinte lehetetlennek tűnő kihívásait. Csodálkozunk, ha a helyzetre adott reakcióik nagy részben kimerülnek abban, hogy az idősebb generációkat hibáztatják, elmenekülnek az online, virtuális térbe, elfordulnak a világtól, alul motiváltak lesznek a munkahelyeiken, ha egyáltalán eljutnak odáig, hogy ki tudnak lépni a házból, nemhogy még az iskolai, vagy munkahelyi tevékenységekre alkalmasak legyenek. Rengeteg fiatal lesz depressziós, vagy a "mamahotelt" választja, és sokuk képtelen a munkahelyi beilleszkedésre. Hogy is tudnának, hiszen egy hatalmas generációs szakadék választja el őket leendő, javarészt idősebb korosztályhoz tartozó kollégáitól. A rengeteg információ, ami a nyakukba szakad, olyan alacsonyra süllyeszti az ingerküszöbüket, hogy a legkisebb fuvallatra is összerezzennek. Ilyen mentális állapottal várjuk el tőlük, hogy vágjanak neki azoknak a munkahelyi körülményeknek, lelki, szellemi abúzusnak, amiket nekünk is napi szinten kell kollégáinktól, feljebbvalóinktól elviselnünk? Csodálkozunk, ha nem hajlandóak beilleszkedni a régi, idejét múlt munkahelyi és társadalmi rendszerekbe? De most kissé előre szaladtam, erre majd nemsokára visszatérünk.

Az alábbi szöveget egy youtube videó alatti kommentből másoltam ki, amely véleményem szerint tökéletesen képviseli a feljebb kifejtett problémák következményeit.

"Távol-keleten és különösen Kínában terjedni kezdett egy blogbejegyzés nyomán egy mozgalom, amit "Lying Flat"-nek vagyis laposan fekvésnek szoktak fordítani. Arról van szó, amit sokan éreznek a világon köztük én is. Egyszerűen semmi értelme semmit csinálni, hiába tanultunk, hiába dolgozunk, annyira rosszak a lehetőségek, annyira keveset keresünk és az alapvető kellékei az életnek annyira elérhetetlen távolságba kerültek, hogy semmi értelme az erőfeszítéseknek. Igazából minek küzdünk? Csinálunk valami utált szar munkát, azért, hogy összespóroljuk sok év alatt nyomorogva egy olyan szar lakás önerő részét, amit igazából nem akarunk. Aztán egész életünkben nyomorgunk és 70 éves korunkra nevünkre kerül egy olyan lakás, amit utálunk, mert nem olyan amilyet szeretnénk, rossz környéken van, de csak erre volt pénzünk. Igazából mi értelme van ennek? Ez lenne a társadalmi ajánlat? A szüleink és a tanáraink olyan dolgokra tanítanak és mindenki, amik igazából az ő életükben sem működtek soha. A Lying Flat arról szól, hogy azt mondjuk, hogy nem vagyunk hajlandók részt venni ebben a húsdarálóban, ebben az értelmetlen mókuskerékben. Oké, akkor, nem kell lakás, nem kell kocsi, nem kell párkapcsolat, nem kell gyerek, nem kell semmi, lemondunk minden illuzórikus társadalmi boldogsághazugságról, de akkor hagyjanak is békén minket. Az abszolút minimumon élünk. Annyit dolgozunk alkalmi munkákat, ami a minimális életvitelünket biztosítja. Sokan az év egyik részében alkalmi munkákban dolgoznak és az év többi részében nagyon szerényen élnek a pénzből. Nincs más szórakozás, mint a város utcáin sétálgatni, megnézni a folyó partján a naplementét vagy számítógépes játékokkal játszani. Ennek extrémebb formája az ún. "let it rot" vagyis hagy rohadjon ág, ami azt jelenti, hogy nem vagyunk hajlandóak részt venni semmilyen konvencionális társadalmi aktusban, ha megdöglünk,. hát megdöglünk, nem számít, így úgysem érdemes élni."

Persze sok fiatal felhördülhet most, hogy rájuk ez ugyan nem érvényes, ők remekül elboldogulnak a rendszerben, jól érzik magukat, szórakoznak. Természetesen nem mindenkire érvényesek a fenti gondolataim, de sokakra viszont igen. Nem feltétlen kell eljutni az öngyilkos hajlamú életfélelemig, de különböző fokozatain valószínűleg a legtöbb fiatal átment, vagy elakadt. Csendben megjegyzem, hogy a munkahét végén agyrohasztásig tartó piálós "feszkólevezetős" bulizást a pszichológia ugyanabba a valóságtól menekülő kategóriába sorolja, mint a mamahotel, otthoni fészek elhagyásától való félelmet.

Egész idáig úgy fogalmaztam, mintha én valami rémesen idős boomer lennék. Ha választanom kell, magamat is inkább a fiatalok közé sorolnám, Y generációs 35 évesként. Az összes fázison átmentem a felsoroltak közül, de én voltam annyira szerencsés, hogy ehhez megfelelő anyagi támogatást és hátteret kaptam szüleimtől, és nem a világjárványos, háborús, civilizációs összeomlás kellős közepén kellett végig küzdenem magam a lelkiválságomon, hanem egy nyugodt, a mostaninál sokkal kiegyensúlyozottabb időszakban. Saját tapasztalatból írok, illetve igyekszem magam a mostani tizen-, huszonévesek helyébe képzelni.

2.3 Azahriah-jelenség

Na akkor következő lépésként térjünk is vissza az Azi-jelenséghez. Azon kívül, hogy mindenki hasznot akar húzni a felkapottságából, miért van mégis az, hogy a legtöbbekben - akiket legalább megsuhint a szele - megmozgat valamit. Ő egy igazi tüske az egész kialakult civilizációs, társadalmi válság állapotában. Tökéletes szimbóluma a kialakult kollektív szakadásnak, és az arra adott ösztönreakciónak. A válságból levonható legjózanabb következtetés egyértelműen az, hogy ami régen volt, az már nem működik (talán sosem működött), és valami - nem tudjuk még, hogy mi, de - új kell. Azi pontosan ezt a keresgélést, próbálkozást képviseli teljes személyiségével. Hogy ez a fent kifejtett folyamat miatt alakult-e ki benne, vagy a gimnáziumi évek alatt elszenvedett tanári abúzus miatt kellett túlságosan korán felnőnie és saját lábára állnia, vagy bármi más miatt, ezt nehéz megmondani. De az, hogy miért lett ilyen népszerű, miért ŐT választotta a köztudat, az számomra teljesen egyértelmű.

A személyiségéből sugárzik a fiatalok leszaromsága, melankóliája, depresszív hangulata, modernsége, amivel a legtöbb korabeli azonosulni tud. Fiatal kora ellenére rendkívül éleslátó, sokat tapasztalt, bölcs ember, aki nem ragadt bele a magány, és negatív érzelmek világába, hanem megoldást, kiutat talált ebből a lelki mocsárból azáltal, hogy kreativitását, és sokszínűségét felismerte, fejlesztette, és tudatosan kamatoztatta. Megtalálta ebben a lehúzó világban az álmait, és kilábalva a depresszióból mindent megtesz annak érdekében, hogy azokat meg is valósítsa. Őszintesége, egyenessége, fiatalos kirobbanó lendülete és a körülményeihez mért hihetetlen szerénysége elképzelhetetlen ösztönző erővel bír arra a korosztályra, akinek erre a legnagyobb szüksége van. A rejtélyes dolgok kutatásával kapcsolatos videóival megmutatta annak értelmét, hogy ma már bárki hozzáférhet olyan információkhoz, amik sorsfordító jelleggel bírhatnak az élethez való hozzáállásunk terén. (Zenei) sokszínűségével képes a meglévő korlátokat, határokat ledönteni, és a régi stílusok újra értelmezésével, keverésével valami újat létrehozni. És kitudja még milyen stílusban, területen próbálja még ki magát a jövőben.

Azonban népszerűsége bőven túlmutat saját generációján, minden korosztályból sikerült követőket, rajongókat szereznie. Ez már sejteti azt, hogy itt többről van szó. Zenéje által sikerült egy olyan kifejezésmódot találnia, amivel belső érzéseit, lényének magját minimális torzítással át tudja adni. Stílusát áthatja a magyarokra jellemző melankolikus hangvétel, az életuntság, mégsem bántó, drámai előadásmódban, nyarat átkozva, önmagát sajnáltatva. Nem akar senkit megnyerni magának, nem akar senkinek megfelelni, önmaga teljes felvállalása a célja mindamellett, hogy értékrendjét igyekszik megőrizni. Ez a független, lázadó, szabad, önfejű, egyenes, nyers, friss önazonosság az, ami előadásaiból, szavaiból, mozdulatából és valójában teljes lényéből árad. Az önfelvállalásnak ez a szintje, és hogy ezzel sikert lehet elérni, olyan energetikai vonzást ébreszt a legtöbb emberben kortól függetlenül, ami mellett nem tudnak elmenni szó nélkül. Vagy azért, mert szeretnének sütkérezni ebben az energiában, vagy azért, mert példaként tekintenek rá, vagy azért reagálnak rá, mert tükröt tartva érzékeny pontokra, elnyomott érzésekre tapintott. Legtöbben ennek nincsenek tudatában, de ez nem is lényeges. Azi megoldást talált egy rendkívül aktuális és jelenlévő társadalmi problémára, méghozzá önmaga középpontját megőrizve, egyensúlyban maradva, és ezzel megmutatja mindenkinek, hogy semmi sem lehetetlen. Ezek azok az értékek, amikre majd fel kell építenünk az új világot.

Már nincs helye a külvilágra figyelésnek, a másoknak, külső hatalmaknak, értékrendeknek való megfelelésnek. Előbb utóbb a társadalom minden tagja rá fog szorulni arra, hogy önmagát helyezze a fókuszba; arra, hogy ismerje meg, fedezze fel valódi önmagát, és vállalja is azt fel. A régi rendszerek bukásra ítéltek, a szokások, berögzült viselkedés és gondolkodásminták elavultak. A tudomány egyetlen területén sem fog működni a sablonosság, a kőbe vésett tudás kora lejárt. Napi szinten fognak új ismeretek a köztudatba kerülni, az idős doktor professzorok a több évtizedes protokolljaikat dobhatják a kukába, mert a folyamatos fejlődés hatására szükség lesz a rugalmasság, a képlékenység, és mindenekelőtt a folyamatos önvizsgálat elsajátítására. A jelenlét tudatossága tudja segíteni az emberiséget abban, hogy sikeresen megszűrhesse az információs túláradat jelentős részének haszontalan, manipuláló részét, és a valódi, józan észre alapuló, konstruktív, és együttműködésre sarkalló gondolatokat, üzeneteket megtalálja benne. Ezt már nem szabad másokra bízni, ezt a felelősséget nem adhatjuk ki a saját kezünkből, mert csak is így tudjuk megváltoztatni és megjavítani a régi mintákat, és valami működő újat létrehozni belőle. Belülről, önmagunkból építkezve, tisztán, másokkal együttműködve. Az új dolgok létrehozásához az elavult mintákat át kell alakítani valami újjá, összetettebbé, vagy épphogy egyszerűbbé. A régi skatulyákból ki kell bújni, hogy valami megfoghatatlant, megnevezhetetlent, behatárolhatatlant hozzunk létre. Azi pontosan ezt teszi minden tevékenységével.

Ez nagyon utópisztikus elképzelés, és nem valószínű, hogy a közeljövőben megvalósulhatna, de pont ez a csodás az Azahriah-jelenségben, hogy erre mutat egy olyan - talán hamarosan globálisan is – ismert példát, aki pontosan ezt képviseli. Bízom benne, hogy Azi meg tudja őrizni hosszú távon is jelenlegi - átlagot bőven meghaladó - tudatosságát és önreflexióját, valamint józanságával évtizedek múlva is képviselheti ezt a mintát. Eszem ágában sincs ekkora felelősség terhét a vállára tenni, és szerencsére ő ebből semmit sem érzékel, ahhoz még túl fiatal. Egyszerűn csak éli az életét, tisztán, őszintén, és ezzel a kisugárzásával hat másokra. Semmi mást nem is kívánok tőle, minthogy ezt tudja folytatni hátralévő életében.

Ezek a gondolatok a kisugárzásáról szóltak, az energetikájáról, hisz valójában ez vonzza az embereket, bármilyen korosztály tagjait. Bizonyára sokan vannak, akiket a külsőségek, a formák, vagy akár a zenei stílus csábít hozzá, vagy szimplán csak a divat, de legalább így is kapcsolatba kerülnek ezzel az energiával, nyitottak lesznek rá, beengedik életükbe, és tudat alatt hatni fog rájuk. Emiatt is emlegetik sokan úgy, hogy hidat képez generációk között, de ennél többre is képes. Ez az írás a haszontalan régi elengedéséről, és a hasznos, szükséges új befogadásáról szólt. Nem minden haszontalan, ami régi, és nem minden hasznos, ami új. Ezt a témát már bővebben kifejtettem előző írásomban. Nem minden arany, ami Azi fenekéből jön ki, de ezek csupán formák, ezekhez nem érdemes ragaszkodni. A fejlődéshez érdemes fokozatosan elengedni a formákat, és elkezdeni energiában gondolkodni, és érezni azt. Ez sokat segít a tisztánlátásban.

2.4 Egyedül nehéz

Az elkövetkező néhány évben, évtizedben nagy léptékű átalakulás lesz a világrendben, a társadalomban, kultúrában, és kitudja mivé fog fejlődni ez az egész. Átveszi-e a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság az irányítást az életünk felett (képletesen értve), vagy technológiai visszafejlődés lesz? Nem tudom, nem is érdekel annyira. Az viszont biztos, hogy nagy változás lesz, ami bizonyos mértékű összeomlással fog járni. A pusztulásban mindig ott van a születés is. Ha néhány embert már tudatosan ér ez a folyamat, képes lehet kihasználni a születő energiák teremtő erejét, hogy valami szépet, hasznosat, jót alkothasson. Nem valószínű, hogy megváltjuk a világot, de a saját egyéni valóságunkat még megválthatjuk, és az már valami.

Az összeomlás és változás tehát elkerülhetetlen, a generációk változnak majd, mostani vezetőink mintái valószínűleg elavulnak majd, és fiataljaink 20-30 év múlva már egy teljesen más társadalmat fognak kialakítani. A mostani szakadék előbb-utóbb utoléri a teljes társadalmat, és dózerként elsöpör minden jelenlegi működési formát. Nem lesz számukra könnyű, főleg, hogy a maximális kényelembe nőttek bele, az eredmények eléréséért közel sem kellett annyit dolgozniuk, mint a korábbi generációknak, így nem csak az a probléma, hogy a dolgok értékét nem tudják megbecsülni, hanem az is, hogy teremtő erejüket inspiráció híján nem tudják kellő mértékben megélni, így nehezen indítják be életüket.

A generációk közötti kommunikációra elsősorban nem azért van szükség, hogy a fiatalabbak az idősebbek gondolkodását megváltoztassák, bár ez is egy hasznos hozama lehet a dolognak. Azért sincs rá szükség, hogy a fiatalok fel tudják mérni a rájuk váró kihívásokat, hisz azt nincs ember, aki meg tudná jósolni a jelen helyzetben. Azért érezném fontosnak mégis a két oldal egymás felé nyitását, hogy az írás első felében felsorolt hiányosságokat az élettapasztalat és a személyiség kapcsán szülői gondoskodással enyhíthessük, pótolhassuk. A változás bekövetkezik, a fiataloknak már egy új világot kell felépítenie, ez elkerülhetetlen. De az, hogy az átmeneti állapotot hogyan élik meg, mennyire tisztán, mekkora traumákat, elakadásokat összeszedve, azon még lehet segíteni.

Ennek a korosztálynak egy megértő, és támogató háttérre van szüksége, akikben bízhatnak, és akik megértik őket. Ehhez pedig mindkét félnek energiát kell fektetni abba, hogy megismerjék egymás gondolkodását, világnézetét. Szükséges egy olyan erkölcsi mintát, lelkivilágot előtérbe helyező, a mostaninál sokkal spirituálisabb szemléletmódot átadni nekik, amivel sikerül őket kizökkenteni az anyagi, fizikai világ kilátástalannak tűnő fogságából. Amivel majd újra sikerül bizakodó, idealista, illuzórikus, de mégis kellemes álmokat, jövőképet találniuk, amit már elvesztettek, vagy meg sem adatott nekik. Egy új alapokon nyugvó, az emberi lelkivilághoz közelebb álló értékrendet a hasonló gondolkodásúakkal együttműködve, amivel a mostaninál magasabb szintű célokat, és életminőséget tudnak majd megvalósítani.

Koromból következően egyfajta átmenetet képezek a két generáció között, hiszen az idősebbek közé nem tartozom már, de a fiatalabbak tiktok trendjeit sem kívánom követni. Hol fiatalként említem magam, hol pedig az idősebb korosztály bölcsességét igyekszem megmutatni fiatalabb társaimnak. Ezt a szerepet feladatomnak is érzem. Gyermekeimnek igyekszem majd átadni azt a tudást, bölcsességet, amit az életem során összeszedtem, hogy a külvilág omladozásának káros hatásait magamon átszűrve minél biztonságosabb menedéket biztosíthassak számukra. Szeretnék példaként állni előttük nyitottságommal, rugalmasságommal, változásra való képességemmel.

A fizikai világ a külsőségek nyújtotta biztonság illúziójába kergeti az embereket, míg a spiritualitás egy belső, önbizalmon alapuló magabiztosságra építkezik. A spirituális egyén első sorban nem a külső körülményeket akarja megváltoztatni, hanem igyekszik a külvilág folyamatos és természetes változásához alkalmazkodni, miközben igyekszik megőrizni belső békéjét. Az életben a külső és belső változás is állandó, azonban a belső világ stabilitását sokkal könnyebb megtalálni bármilyen körülmények között is, mint a külvilágot folyamatosan formálni. Ezért gondolom a lélek útját sokkal praktikusabbnak, hasznosabbnak és sikeresebbnek hosszú távon, mert ezáltal kellően függetleníthetjük magunkat a környezetünktől. Az elkövetkező bizonytalan időkben ennél fontosabb képesség elsajátítását elképzelni sem tudom. A fizikai vágyaknak, céloknak érdemes legalább egyensúlyban lennie, de akár alul is maradhatnak a lelki értékek kibontakoztatásával szemben. Más út eddig sem volt a valódi boldog élet elérése felé, de most talán nagyobb szükség lesz rá, mint az elmúlt néhány ezer évben valaha.

Ezt a mintát maguktól is megtalálhatják gyermekeink, de pozitív példát mutatva nekik jelentős mértékben megkönnyíthetjük a dolgukat. Miért is ne tennénk hát ezt, főleg, ha még saját magunknak is haszna származik belőle? Ez az írás az én szubjektív véleményem. Bármennyire is igyekszem objektíven tekinteni a világra, a megoldások terén már képtelen vagyok erre, ezért meg sem próbálom elcsitítani a lelkem mélyéből fakadó szavakat. Mindenki olyan megoldást talál egy problémára, amire képes, de azért érdemes nyitott szemmel járni a világban, sosem tudhatjuk hol bukkanunk igazi kincsekre.