A spiritualitás számomra a teljes élethez vezető utat jelképezi. A teljesség jelképe a földi 3D világban a gömb. A tökéletesség, egységesség, egyenlőség szimbóluma. A teljes életet ezért úgy képzelem el, mint a gömböt. Én állok a gömb középpontjában, a lelkem, az isteni önvalóm, a fizikai határokon túlmutató, kiterjedés nélküli, és ugyanakkor végtelen kiterjedésű mindenség paradoxona. A középpontból bármilyen irányba kiindulva teremtődnek az életkörülményeink, a személyiségünk részei, energetikai rendszerünk, fizikai formáink, vagyis az "Életünk".

A tudatosság egyik lényege véleményem szerint, hogy ezeket a kiterjedt formákat figyelmünk és ezáltal tudatunk fényével átfényesítsük, megvilágítsuk, és így állandóan hozzáférhetővé tegyük. A gömb középpontjának pont-gömb formájú ellentmondása adja egyben a kulcsot is ahhoz, hogy ráeszméljünk, mit is jelent a teljesség valójában. A pont valójában egy végtelen kicsire zsugorított gömb, önmagában teljes és tökéletes. Azáltal, hogy ezt a gömböt elkezdjük növelni, tágítani, azzal egyúttal a tudatunkat is tágítjuk. Minél nagyobb a gömb kiterjedése, annál több formát foglal magába, és annál több tudatos figyelem energiát igényel azon részek fényesítése is.

Az élet jellemzője, hogy különböző életterületeinket, vagyis a gömb különböző dimenziójú kiterjedéseit különböző mértékben tudjuk tudatosságunk fényébe emelni, ezáltal torzul az az ideális tökéletes gömbforma, ami az egyensúlyi állapotot jellemzi.

A spiritualitás legfőbb szerepe tehát az életemben az, hogy ezt a gömbformát sikerüljön a lehető legtökéletesebben elérnem. A tudatunk mérete állandóan változik, ahogyan a világ is folyamatosan változik, lüktet, pulzál. Azonban a tudatosság egyik mellékhatása az, hogy a tudat által kialakított gömbforma hosszabb távot tekintve folyamatosan bővül, növekszik. Minden tágulást egy összehúzódás előz meg, de összességében megfigyelhető, hogy a tudat bővül, legalábbis rövid emberi életünk léptékét tekintve használható ez a metafora.

Ha tehát teljes, kiegyensúlyozott életet szeretnénk élni, ahhoz az egyensúlyi gömbformára érdemes törekedni, és minden életterületet egyformán fejleszteni, hogy ne legyenek nagyobb kiugrások, völgyek, hegyek a felszínen, mert azok a rendszer súlypontját, vagyis a figyelmünk középpontját is kibillentik a tudat közepéből, ahol isteni valónk lakozik.

A teljesség feltétele nem a tudatunk méretéből adódik, nem a sugár hosszából, hanem a forma gömbszerűségéből. Az egyszerű, szegény életet élő koldus élete néha sokkal teljesebb, kiegyensúlyozottabb, mint a legnagyobb multicéget vezető emberé, aki országokat irányít professzionista vezetői képességével, de hazaérve durcás kisgyerekké válik a feleségével való konfliktushelyzetben.

A boldogság, úgy vélem, első sorban a teljesség által valósítható meg, hiszen ahogy írtam, a tudati figyelem középpontja földi tudatunk formájától függ, mert minél közelebb esik kiterjedésünk súlyponti közepe az origóhoz, annál nagyobb harmóniában élünk isteni önvalónkkal.