Úgy nagyjából 2012 óta kezd egyre inkább előtérbe kerülni az a spirituális agresszivitás, aminek nagyban köszönhető a külső szemlélődők alapvető ellenszenve a new age mozgalom irányába. Az elmúlt néhány évben megfigyeléseim szerint ez a folyamat felfokozódott, és több "spirituálisnak" nevezett mozgalom, csoport, személy a külvilág és az átlagember, a "sötét" 80-90% hibáztatásával igyekszik oldani belső feszültségét, tehetetlenségét. Valamint az őket ért támadások egós visszaverésével nyugtatják saját lelküket, próbálják legitimizálni azt az általában merőben egyenes, törtető, harcos, sokszor egysíkú, másságot, kritikát minimálisan sem tűrő hozzáállást, ami rájuk jellemző.

A hibáztatás alapja, hogy ha mindenki olyan rendkívül emelkedett, és szuperfejlett spiritualitással élné az életét, ahogy ők és követőik, akkor a világ sokkal szebb és jobb, boldogabb és elfogadóbb hely lenne annál, mint amiben most élünk. Ugyanakkor napi szinten kommentelgetnek a posztok alá, hogy az aktuális energiák milyen nehéz megéléseket okoznak számukra, hogy milyen mélyről érkező agressziót váltanak ki belőlük, és milyen nehéz ezt kezelni.

Ez a gondolat abban gyökerezik, hogy tudatszintünk is hullámzik a világ energiáival együtt, és hol magasabban, hol mélyebben van. Az egó pedig hajlamos a legmagasabb rezgésű megélés tapasztalatát általánosítani életünk minden egyes területére. Akinek már volt néhány magasabb rezgésű spirituális megélése, hajlamos magát elkönyvelni szuperfejlett emelkedett lélekként, aki már földi porhüvelyében képes 24/7 azonosulni felsőbb énjével.

"Kösse fel minden alacsonyabb rendű emberi létforma a gatyáját!"

"Most aztán mindenki más ezerrel álljon neki önismerni, ellensúlyozni az elmúlt évtizedek lusta, felfuvalkodott, anyagba süllyedt káros életmódját!

"Tessék végre bepótolni a már soha vissza nem térő lehetőséget a spirituális filozófia és életmód magáévá tételére, különben itt kő kövön nem marad!"

"Megy mindenki a levesbe, aki nem szedi össze magát végre!"

"Egyfolytában csak hülyékkel találkozom, mindenki utálkozik, panaszkodik a másikra, görcsölnek, figyelmetlenek, nagyon elegem van már belőlük!"

"Az emberek önzők, csak magukra gondolnak, pedig ha végre összeszednék magukat, akkor végre nekem is könnyebb lenne az életem!"

Az ezekhez hasonló megnyilvánulásokra gondolok. Nyilván igyekeztem kisarkítani a megfogalmazásokat, és a gondolatokkal önmagukra próbáltam tükröt adni, mivel pontosan ez a helyzet. A Tükör. Semmivel sem vagyunk jobbak másoknál, akár spirisek vagyunk, akár nem. Ugyanúgy meg vannak a nehéz napjaink, azon gondolataink, amiket még magunk előtt is szégyellünk bevallani, nem hogy mások előtt. Egyszerűen csak más a gondolkodásunk, a filozófiánk és az értékrendünk. Amikor pedig tükörként szembesülünk önnön emberségünkkel és esendőségünkkel, aktiválódik az egónk, és a saját módján intézi a dolgokat.

De ugyanúgy emberek vagyunk, és bizony, aki ideszületik emberként, az emberként is fog meghalni. Tudom, mindenki saját maga felelős azért, hogyan éli meg az életét, és ebben a külvilágnak nincs felelőssége. Ez igaz, azonban azt nem szokás hozzátenni, hogy arról viszont nem igazán tehetünk, hogy mennyire vagyunk képesek a megéléseink befolyásolására, vagy hogy mennyire vagyunk spirituálisak. Ez nem választás kérdése, az ember nem lesz spirituális csak azért, mert eldönti. Így nem lehet lefogyni, sem többet keresni, sem traumákat letenni, sem blokkokat feloldani. A változás nem akarattal, elhatározással irányítható, hanem magától történik. Nem kellünk hozzá. Mi mégis túl sokat akarunk magunknak tulajdonítani görcsös irányítási mániánkkal. Az életünk legalább 99%-át nem mi irányítjuk. Tényleg azt hisszük, hogy az az 1% bármi igazán jelentős dolgot befolyásolhat? Születésünkkor már eldől az is, hogy spirituális beállítottságúak leszünk-e vagy sem.

Olyan dolgot kérnek számon drága spirituális zászlóvivőink, amiről senki sem tehet. Ez olyan dolog, mintha valakit azért kérnél számon, mert genetikailag hajlamosabb a súlyfeleslegre, vagy nem elég szép az arca. Nem elég bátor, túl lusta, túl csendes, túl hangos, túl meghunyászkodó, túl törtető és lehetne sorolni a végtelenségig. Ezekről nem tehet senki, mert ilyennek született, az pedig ismételten mondom, hogy tévedés, hogy bárki is meg tudna pusztán akarattal változni.

Alaptétel – "A változás magától történik". Mit jelent ez a gyakorlatban? Senki nem tudja, még maga a Jóisten sem (olyantól tudom, aki személyesen ismeri), hogy ki, mikor és mitől fog megváltozni, mitől ébred rá önmagára, a spiritualitásra, mikor nyílik meg a szeretet befogadására. Ez egyszerűen csak megtörténik. Hatásra? Valószínűleg igen, de nem biztos ez se. De ez a hatás sem egy matematikai képlet, hogy ha én terjesztem az igét, akkor az mindenhol megfogan. Ha elszórom a magokat a szántóföldön, nem fog minden mag kikelni. Van, amelyik igen, van, amelyik nem. Igen, kell szórni a magokat, különben semmi sem fog teremni. De elvárni minden magtól, hogy megteremjen, és azokat hibáztatni, akiknek ez most nem sikerült, mert épp nincs benn a sorsukban, vagy éppen még nem idén, hanem csak 5 év múlva kelnének ki, mert az a saját tempójuk… Ugye, hogy nonszensz?

Igen, kell az akarat is, hiszen az akarat, az elszántság lesz az öntözővize a magoknak. De sokszor öntözővíz nélkül, a természetes esőtől is kikelnek a magok, úgymond "maguktól". Fontos a szándék is persze, a tiszta szándék, de ha tisztán és őszintén megfigyelitek a szándék megjelenését eddigi életetekben, akkor egyértelművé válhat, hogy nem pusztán az akarat hatására, sőt sokszor attól teljesen függetlenül, és teljesen más irányba, MAGától jelenik meg a semmiből.

Az erőszakos igehirdetők viszont pontosan úgy viselkednek, mint a GMO gyárak, akik olyan magokat akarnak létrehozni, amik mindig minden esetben teremni fognak, hogy ezzel minimalizálják a veszteséget, maximalizálják a profitot, vagyis tökéletes kontroll alatt akarnak mindent tartani. Az élet azonban ennek tökéletes ellenkezője. Léteznek keretek, határok, amiket a különböző létszintek megadnak, de azon belül teljes szabadságot kapunk, és minél feljebb megyünk, annál korlátlanabbak a létfeltételek, és szabadabb a létezés. A kontrollt csak az egó szereti és keresi minden áron.

Valóban azt szeretnénk mélységes és bölcs spiritualitásunkkal elérni, hogy a szabad, megengedő emelkedés helyett a sűrűsödő, korlátozó, mélyülő minőségek felé tereljük magunkat és követőinket? Érdemes lenne ezen elgondolkodni.

A spirituális személyek köré szerveződött, nagyobb tömegeket megfogó csoportok vezetőire rendszerint jellemző a határozott, már-már erőszakos, de mindenképpen merev viselkedés, személyiségtípus. Nagy tömegeket csak az tud megszólítani, aki szilárd, megdönthetetlen hozzáállást tanúsít. Stabil fogódzkodót ad ezzel ugyanis azoknak, akik arra vágynak, hogy valami olyanba kapaszkodhassanak meg, amivel rezonálni tudnak. Azonban az élet maga a folyamatos változás, ezért az egyenes vonalú, merev haladás megtartásához erőszakosságra, akaratosságra van szüksége az ilyen személynek, hogy ellen tudjon állni a tomboló viharnak, amivé az élet természetesen hullámzó, könnyed váltakozása válik az ő egyéni szemszögéből tekintve. A változás megnyilvánulhat támadó, ellentmondó, kötekedő kommentekként, az elvárttól különböző megnyilvánulásokként, vagy éppen természetszerű zavarokként, váratlan technikai hibaként, egészségügyi problémaként és még ezer formában. Ezért irányítani, kontrollálni akarják a körülményeket, hogy kizárják a zavaró körülményeket, és így minél távolabb juthassanak, és minél jobban tökéletesíthessék azt az irányt, a tudásukat, amit képviselnek.

Ez nagyon nem könnyű út, bátor választás ez életfeladatnak. Sok földi léptékkel mérhető sikert érhetnek el, de nagy árat kell ezért fizetniük. Mindenkinek megvan a maga feladata, amivel a létezés puzzle darabkáiként egymást kiegészítve létrehozza a valóság teljes szövetét. Ezzel tisztában kell lenni akkor, amikor a vezetőkhöz hasonló példaképeket választunk magunknak, mert ők csak egy szélsőséges és egyedi formát képviselnek a végtelenből. Energetikai szempontból valójában mindenki egyenrangú, egyenlő és egyforma. Mindenki a tökéletes isteni létezés koncentrált formája, egyikünk sem több a másiknál.

Nem bántani, vagy túlkritizálni szeretném ezeket a csoportokat és tagjaikat, pusztán rávilágítani arra, hogy ők is csupán emberek, akiknek van egója, és az működik, pontosan úgy, ahogyan kell neki. Azok a különbségek, amik tudatos és tudatlan emberek között vannak, a nagy egészt tekintve sokkal elhanyagolhatóbbak, mint az a tény, hogy mindannyian emberként létezünk itt és most, és együtt vagyunk ebben a szituációban. A széthúzás, önmagunk kiemelése, elszeparálása a többiektől pontosan az ellenkező hatást váltja ki, mint amire elvileg törekedni szeretnénk a spiritualitásban. Vagyis az egység megélését, egymás felé fordulást.

Ezeknek a csoportoknak meg van a maguk tökéletes szerepe és helye a létezés szövetében, de a természetes, folyamatos változást élve előbb utóbb el kell hagynunk őket. Mint a sziklafalat mászó embernek is, aki a kijelölt fix pontokba kapaszkodva mássza meg a hegyet. Azok a pontok mindig, stabilan ott vannak, hogy bárki megtalálhassa, és segítséget nyújthasson neki a puszta létezésével. De a jó hegymászó a csúcsra akar törni, nem a 124. fokon akarja eltölteni hátrlévő életét. Ezért is mondtam, hogy meg kell becsülni ezeket a személyeket, akik képesek ilyen stabil pontként támaszt nyújtani, és ezért fizetnek nagy árat a sikereikért, mert sok szempontból a tudásuk és akaratosságuk hátráltatja és lassítja őket a fejlődésben.

Most éppen emberek vagyunk, emberi életét élünk, és ebben mindannyian benne vagyunk. Ne akarjunk mindenáron csillagmagokként plejádiakhoz, akrturusziakhoz, sziriusziakhoz, líraiakhoz, andromédaiakhoz stb. tartozni, és ezzel kivonni magunkat a felelősség alól: "De hiszen én azért jöttem ide, hogy kihúzzam az emberiséget ebből a mocsokból, és igazából nem is ide tartozom". Pedig de, ez az alku része volt, sajnálom.

Ok, tudom, most olyan korban élünk, ahol rendkívül szélsőséges valóságok léteznek egymás mellett. De nem is azt mondom, hogy szeretettel kell az ellenpólusaink irányába fordulni, vagy mindenáron együtt lenni velük, hiszen a határmegtartás, önmagukért kiállás, önfelvállalás alapvetően prioritást élveznek, mert első sorban magunkban kell rendet tennünk, ahhoz pedig meg kell magunk körül teremtenünk a teret. De ha ez már végre sikerült valamennyire, akkor dugjuk ki a fejünket egy kicsit a bunkerünkből, nézzünk szét, és lássuk meg azt a csodálatos egységet, amit fajunk valójában képez.

És igen, ha erre rájövünk, akkor arra is rájövünk, hogy le kell szállni a magas lóról, mert valójában nem ott tartunk, ahol korábban hittük magunkat, és ezt belátni bizony bazira tud fájni. Spirituális emberként a spiri-egó könnyen átfordítja a valóságértelmezést, és könnyed agyoncsépelt ezo-spiri frázisokkal elhiteti velünk, hogy a sötét oldalunk valójában nem is olyan sötét, csak annyira halványszürke, hogy az már szinte vakítóan fehér. Úgyhogy nem csoda, ha erre még kevesebben képesek, mint arra, hogy önmagukkal is foglalkozzanak időnként. Ha ezt a gondolatmentet végigvezetitek minden számotokra felfogható szinten, akkor rájöhettek arra, hogy mennyire tökéletes ez a létezés, minden nyomorúságával és szenvedésével együtt is, hiszen a nagy terv kézben tart mindent olyan módon, hogy közben tökéletesen szabadon is enged.

Szóval ne hibáztassátok se magatokat, se másokat semmi miatt, főleg ne a politikai, gazdagsági, társadalmi, környezeti, egészségügyi helyzetek miatt, mert bizony ebben mindannyian ugyanannyira benne vagyunk. Mindenkinek meg van a feladata, ami miatt itt van, és tökéletesen azt is képviseli. Ha ebbe a feladatba beletartozik a változás, az emelkedés, a spirituális irányba fordulás, az már más kérdés. Ha pedig valaki sorsába szemmel láthatóan nem tartozik bele a változás, akkor legalább igyekezzünk ne túlságosan elítélni, ha már egyszer spirituálisak és valamennyire tudatosak vagyunk, mivel mi már képesek vagyunk erre, és adjunk hálát érte.

Végső soron tehát ezzel magyarázható, hogy a lelki út miért egyéni és belső út, amit mégis mindannyian, együtt haladva teszünk meg. Tömeges ébredésre várni felesleges, mert nem így van kitalálva ez a rendszer, nem ezek a játékszabályok itt. Ha mégis így történne, az nem azért volt, mert akármelyikünk végig harcolta a spiritualitást az egész emberiségen, hanem szimplán azért, mert most épp ez volt a terv. Ez valahol persze ijesztő a kontrollmániás egónak, de ha valóban elkezdtek emelkedni, emelitek a rezgéseteket és kinyitjátok a szíveteket, akkor rájöttök majd, hogy ennél szebben és jobban nem is működhetne a világ.