A Kereszt Tana
A Kereszt Tanát csak az tudja megérteni, aki rájön arra, hogy itt a Földön valami nem stimmel. A gonoszok nem sűrűn nyerik el méltó büntetésüket, de a jócselekedetek sem eredményeznek föltétlenül boldogságot. Már nem érvényes a "szemet szemért" törvénye. Vagy mégis, de nem úgy, ahogy az ember azt elsőre gondolná. A Káli-yugában, azaz a Sötét Korszakban a tövény azoknak mutatkozik meg, akik távozni akarnak a földi világból. Azok képesek fölismerni azt, amit Jósua (Jézus) is fölismert, nevezetesen, hogy az emberi sorsokat a hajlamok irányítják. Ha valaki gonosz és hatalomsóvár, annak sem jelen életében, sem az elkövetkezendőben nem kell "megfizetnie" ezért. Ha uralkodni akar, megteheti. Hajlamai életről életre újra uralkodói pozícióba helyezik. Nem fog vezekelni tetteiért, mert nem akar vezekelni értük. Jogosnak érzi azt, amit csinál. Számtalan ideológiával támasztja alá saját szerepének jogosságát. Az elnyomott ember sem vigasztaltatik meg, mivel hajlamos az eltiportságra. Gyenge ahhoz, hogy lábra álljon, és minden csapás csak mélyebbre taszítja. Vagyis nem fog helyet cserélni úr és szolga, hogy egymásnak visszadják "tartozásukat". Mindkettőt sajnos megerősíti a saját magáról alkotott képben minden újabb konfliktus. Ezért nevezik a földi világot az írások börtönének. Csak kétféle ember él itt, a börtönőrök és a rabok. Amíg valaki itt akar boldogulni, addig e két szerep közt választhat, bár a kettőjük közti különbség inkább látszólagos. Főleg annyi, hogy a rab könnyebben elfogadja a tanításokat saját helyzetének reménytelensége miatt. A börtönőr jól érzi magát, így kifejezetetten bosszantja a Tanítás minden szava. Mégis közös bennük az, ami itt tartja őket. Az egyik a tudatlanság. Nincsenek tisztában az újraszületés tanával. Ezért nem értik, hogyan lehet két ember élete és a hozzá rendeltetett feltételek ennyire különbözőek, akár születésüktől fogva. Nem értik meg betegségeiket, és az őket érő csapások okait. Nem értik, miért halhat meg valaki születése után néhány perccel, hisz ugyan mit vétett az az "ártatlan" ilyen rövid idő alatt. Nem értik, hogy egy születésétől fogva vak ember hogyan álmodhat képeket emberekkel és tájakkal. És tudatlanságuk miatt hisznek a halálban, mint megsemmisülésben, ezért bármikor megfélemlíthetőek a halál lehetőségével. S a halál szorításán még papjaik sem enyhítenek, sátáni tannak bélyegezve az újraszületés tényét. Bár az is újraszületik, aki erről nem tud, az is, aki tagadja, s nem akarja észrevenni, hogy a nyomorúságból kivezető út első lépcsőjére nem akar rálépni.
Mindketten - rab és őre - porból lesznek és porrá lesznek, s nem hisznek a lélek halhatatlanságában. Mivel nem tudnak az újraszületésről, törvényszerűen nem tudhatnak arról, hogy más világok is léteznek, ahova át is lehet születni. Nem tudhatnak arról, hogy ők maguk sem mindig ennek a bolygónak a lakói voltak, s nem igazán tudják mit higgyenek helyette. Hosszantartó fejlődés eredményeként küzdjék le magukat a fáról, vagy egy gondos Atya teremtse meg őket, majd űzze ki az Édenkertből, amelynek ugyancsak szigorúan a Földön kellett lennie. Gondolkodásuk minden fogalma be van zárva a Földre. Ez az a tudatlanság, mely egyik közös vonásuk.
"Jaj néktek Törvénytudók, mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek azokat a terheket. Ti építitek a próféták sírjait, a ti atyáitok pedig megölték őket..."
"Jaj néktek Törvénytudók, mert elvettétek a Tudománynak kulcsát: ti magatok nem mentetek be, és akik be akartak menni, azokat meggátoltátok..." (Óvás képmutatástól és kishitűségtől.)
Másik közös vonásuk ebből már egyenesen következik, a birtoklás vágya. Mindkettő részt akar a Földből, mivel más nem létezik a számára. Egy életben hisz, így azt az egyet jól akarja eltölteni, főként, hogy fogalma sincs arról, meddig él. Saját jólétét a birtokolt dolgok mennyiségével méri, s a rabok és őrök közt iszonyú verseny kezdődik, melyet az "egyszer élünk" ostobasága tesz indokolttá számukra. Ennek egyenes következménye, hogy semmi nem szent, csak az Érdek. A hatalom fokmérője is a birtoklás. A rab tárgyakat igyekszik birtokolni, az őr már a rabokat is. Pedig könnyebb a tevének átmenni a tű fokán...
"...aki kincseket akar magának, az nem Istenben gazdag..." "...az élet több, hogynem eledel és test, hogynem az öltözet..." "...mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is..." (Óvás telhetetlenségtől és aggódástól.
Harmadik közös tulajdonságuk az iménti kettő eredménye: a gyűlölködés. Amíg egy világot a tudatlanság mozgat, a gyűlölet lángja olyan magasra csaphat, hogy két ember már egy szóért is meggyilkolja egymást. Mindenki sérthető, és mindenki dacból sért. Ilyen világban a szeretetről prédikálni szinte reménytelen. Aki meghallgatja, talán egy pillanatra átérzi a magasztosságot, a szívébe markol, meghatja, de a következő pillanatban, mikor eszébe jut saját Érdeke, vélt vagy valós hétköznapi igaza, a szeretet varázsa szertefoszlik, s marad az, amit ezek az emberek a "kőkemény valóságnak" neveznek.
"...meghasonlik az apa a fiú ellen, a fiú az apa ellen, és az nya a leány ellen, és a leány az anya ellen..." (Intés vigyázásra és békességre.)
A Létkerék ősi tana e három mérget jelöli meg a szerencsétlen létformákban való újraszületések okaiként. Csak e három méreg, a tudatlanság, a bírvágy és a gyűlölet felismerése, ennek okainak átlátása adhat esélyt bárkinek, hogy megszülessen benne a helyes lemondás. A rab is úgy érzi, hogy lemond, mert neki kevesebb van, de ez nem a lemondás. Ez egy helyzet, amin szíve szerint éppen úgy változtatna, hogy több legyen neki. Amíg valaki irigy másokra, addig nincs valódi lemondás. Amíg nem tud szabadon engedni másokat, addig ő sem szabad. De az "egyszer élő" embernek valójában nem is kell a szabadság. Neki biztonságot nyújt a kölcsönös függés.
A Kereszt Tana azért is nehéz út, mert a lemondás gyengeségnek tűnhet fel, s öncélú vezeklésbe csaphat át, melynek páncélja mögött egy sértett ember vicsorog, aki azért mondott le, mert amúgy sem volt képes birtokolni. Így a szegény akarja gyakorolni a lemondást, hogy saját nyomorát legalább szándékosnak érezze, a gazdag pedig hallani sem akar a dologról.
A valódi lemondás a Földhöz kötő földi célokról való lemondás a szabadság érdekében.
Jósua éppen ezért ebben a tanítói időszakában számtalanszor lefesti a különbséget a szabad ember és a vágyak rabja közt, az égi világok és a földi közt.
"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a Földön..." "Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felett. Nézzétek az ég madarait, nem szántanak, nem aratnak..." "Ne álljatok ellent a gonosznak, hanem aki arcon üt téged jobb felől, fordítsd felé a bal orcádat is." "Szeresd felebarátodat, de szeresd ellenségedet is." "Ha valaki jőni akar énutánam, tagadja meg magát, vegye föl az ő keresztjét, és kövessen engem."
A Három Próféta könyve - idézetek