Ma reggel munkába menet egyszer csak meghallottam egy telefonbeszélgetés részletet, csak egyetlen mondatfoszlányt:

"…igen, de mégis olyan melegnek érzem…"

Fogalmam sincs, hogy az időjárásról volt-e egyáltalán szó, vagy miről, de mégis eszembe juttatta, hogy valóban melegebbnek érződik az idő, mint ahogyan öltözve vagyok. Gyorsan ki is gomboltam az inget, kitűrtem a derekamból a pólót, s így máris komfortosabban éreztem magamat a séta során.

Erről eszembe jutott a napokban Lee Harris által csatornázott tanítás arról, hogy a kapcsolódás az, ami miatt jelenleg itt vagyunk. Elgondolkoztam, hogyan is működik a világunk? A spirituális és a világi életben egyaránt érezhető az a fajta szétválasztottság, ami uralja az emberek gondolkodását. Mit jelent a szétválasztottság, miként nyilvánul meg?

Sokan úgy érzik, hogy nem kívánnak másokkal kapcsolódni, nem vágynak mások társaságára. Nem akarják befogadni mások eltérő véleményét, gondolatait, energiáját, lényét. Azt mondják, bárcsak több értelmes ember (vagyis pontosan olyan, mint ők) lenne a világon, és ne lenne tele ennyi hülyével (vagyis olyannal, aki más, mint ők). A vicc, hogy a legtöbb ember a saját szintjéről ugyanúgy ezt gondolja, és mindenki, aki más szinten áll, az megkapja az "ellenség" címkét. Ezáltal nagyon szűk rétegek, formák és közegek jönnek létre, ahol az emberek hajlandóak kapcsolódni egymással, és a prioritást az jelenti, hogy komfortzónájukat ne kelljen túlságosan meghaladniuk.

Ez a jelenség természetesen nem csak a kényelmesség és az egymástól elszigetelődés eredménye. A külső világból érkező fokozódó negativitás, az erőszakos, válaszreakcióra késztető ingerek arra ösztönzik a békére és nyugalomra vágyó, lelki világukra érzékenyebb egyéneket, hogy figyeljenek jobban önmagukra, és igyekezzenek jobban megőrizni belső egyensúlyukat. Erre még inkább ráerősít korszakunk energetikai fokozódása: ahogyan változik és emelkedik a világ rezgése, úgy jönnek felszínre a mélybe temetett titkok, félelmek, elakadások. A külvilági őrületek igazából ennek a visszatükröződései, általuk nyernek fizikai formát az energetikai folyamatok. Persze úgy látjuk, a folyamatok a külvilágban fokozódnak, soha nem látott méreteket ölt az emberiség ostobaságának megnyilvánult mélysége, pedig valójában csak arról van szó, hogy mi lettünk érzékenyebbek a történésekre. Háborúk, szellemi mélység mindig is jelen volt a történelemben, viszont most már a radarszint fölé kerültek.

A szétválasztottságot erősítő további tényező az a természetes szelekció, mi szerint a tudatszinteknek megfelelően szétválasztódnak az utak is. Ugyanis a földi lét egyik jellegzetes egyedisége az univerzumban, hogy rengeteg tudatszint képes egyszerre megnyilvánulni: a nincstelen, önmagát állandó delíriumba kényszerítő földönfutótól kezdve az erőszakos, állati körülmények között nevelkedett agresszív terroristán át egészen a megvilágosodást kereső spiritisztáig rendkívül széles skálán lehet az emberi élet minden aspektusát megtapasztalni egyszerre ezen az apró bolygón, ami a globalizációnak és az internetnek köszönhetően napról napra egyre kisebb. Korunk nagy fejlődési lehetőségének egyik legnagyobb kihívása, hogy ezek a különböző szintű tapasztalások elkezdtek összefűződni, összeolvadni, és mondhatni kétféle irányba rendeződni. Felfelé-lefelé, befelé-kifelé, változni - változatlanul maradni, velem-ellenem stb., kinek melyik metafora tetszik. Úgy tűnik, hogy választás elé vagyunk állítva, és minden külvilágban megjelenő esemény olyan választások elé állít minket napról napra, percről percre, ami által besorolódunk valamelyik útirányba. Ettől még a különböző szálak nem fognak teljesen összeforrni, mindenki megőrizheti saját önálló útját, de a képzeletbeli távolság az alapvető belső indíttatások között egyre nagyobb lesz, az átjárhatóság egyre nehezebb. Ezt nevezzük most úgy, hogy "nyílik az olló".

Nem a döntés külső, fizikai megnyilvánulása lesz a döntésünk eredménye, hanem az a belső lelki-energetikai állapot, amiben meghozzuk azt a döntést. Pontosan ezért nem összeegyeztethető ez a szétválasztódás például azzal, hogy kire fogunk szavazni a jövő évi választásokon, mert ott minden csak a külsőségekről, a felszínről, a díszletekről szól, de a belső megélés a legtöbb esetben pontosan ugyanaz, akármelyik oldalra, pártra is teszi le a voksát az ember. Ettől több a spiritualitás a világi gondolkodásnál, hogy túllát az illúzió fizikai, lelki, szellemi függönyein, és a külvilág helyett a belvilágra fókuszál. Pénzek, fennkölt eszmék helyett az érzésekre, érzelmekre figyel, tudatosítja őket, és végső célja nem kívül, hanem a belső megélés tisztaságában található.

Kissé elkanyarodtunk az eredeti témától, a kapcsolódástól, de valójában mégsem. A szétválasztottság elemzése során megállapíthattuk, hogy sokféle aspektusban képes megjelenni: fizikai, lelki, szellemi, energetikai, spirituális.

(Épp elakadtam az írásban, mert várom a következő gondolatot, ami egyelőre letöltés alatt van. A legérdekesebb ezeknél a blogbejegyzéseknél, hogy legtöbbször csak a kiinduló gondolatokat, a fő témát kapom meg, és az írás közben érkeznek a folytatás gondolatai az égi világokból. Ezért a felfedezés izgalmával állok neki mindig az alkotásnak, hisz jómagam sem tudom mi lesz a vége, de valahogy a legvégére mégis egy kerek egésszé áll össze. Ezek a szövegek olyan tanítások, amiket első sorban nekem szánnak, ám az egymással való kapcsolódásunk által másokhoz is eljuthatnak.)

Folytassuk a kapcsolódással. A harmonikus kapcsolódás nem feltétlen azt jelenti, hogy többet kell fizikai kontaktusban lennünk társainkkal, mert úgy is lehetünk másokkal egy térben, hogy energetikailag begubózunk, és a hátunk közepére sem kívánjuk a másikat, vagy éppen ellenségeskedésünkben olyan verbális és energetikai auracsatát vívunk, hogy se élő se holt nem marad meg a közelünkben. Nem is feltétlen azzal kapcsolódunk jól másokhoz, hogy magunkra erőltetjük mások nézőpontjait, és ezáltal elhangolódunk saját belső egyensúlyi állapotunkról, átvéve mások érzéseit, energetikai sebeit. S nem is az a tiszta kapcsolódás módja, hogy minden döntéshelyzetben ahhoz a csoporthoz akarjuk magunkat sorolni, amelyik külsőre ugyanazt a döntést hozza meg, mint mi, miközben feladjuk energetikai önállóságunkat és függetlenségünket, hagyva, hogy az a bizonyos csoportenergetika átjárja lényünket, és átitatódjunk tőlünk idegen eszmékkel, gondolatokkal.

A kapcsolódás tehát nem összeegyeztethető teljesen a szétválasztottsággal, hiszen mind a szétválasztottsághoz, mind a kapcsolódáshoz különböző megnyilvánulási formák tartoznak. A fizikai világ valójában csak tükröződése a belső világunknak, így bármi történjék is odakint, saját valóságunk lényege valójában annyi, amennyire ez a külső hatás bennünket érint, ahogyan reagálunk rá fizikai, lelki-érzelmi, szellemi és energetikai síkokon. Ez a visszatükröződés fogja adni azt az előjelet, ami alapján besoroljuk ember, élőlény és egyéb társainkkal való kapcsolódásunkat aszerint, hogy harmonikusan kapcsolódunk, avagy éppen a szétválasztottságot éljük meg.

A puszta működési mechanizmust tekintve azonban azt lehet kijelenteni, hogy mindenki és minden állandó kapcsolatban áll mindennel. Ezt meg lehet fogalmazni azzal a mélyreható spirituális igazsággal is, miszerint "minden és mindenki Egy", azonban ezt a szellemi magasságot nehéz az elme által értelmezhető, kézzel fogható bölcsességgé redukálni. Minden ember hat a másikra. Akkor, amikor sétálunk az utcán, és akaratunk ellenére halljuk mások beszélgetését, a vidám kacajokat, a siránkozást, a hőbörgést, a politikai standok és aktivisták tevékenységét, a kéregetők hazugságait, a kisgyerekek jókedvét, mind-mind hatnak ránk.

A spirituális úton sokan felismerik ezt a hatást, és igyekeznek magukat és környezetüket "megtisztítani" a zavaró hatásoktól, olyan környezetet kialakítani, ami kevésbé "hat" rájuk, hogy megőrizhessék belső egyensúlyukat. De ettől még az egyéneket összekötő láthatatlan energiaszálak ott lesznek, és ha a fizikai kapcsolódást sikerül is redukálnunk egymással, az energetikai kötelékek megmaradnak. Aki készített egy politikai plakátot - amit aztán az ország több tízezer buszmegállójában szétszórtak - az alkotása révén energetikai kapcsolatba lép minden egyes emberrel, aki akár csak a szeme sarkából is látta azt a plakátot. Minden ember összes tette és gondolata megy fel a közös tudatmezőbe, ahova mindannyian be vagyunk kötve, és együtt alkotjuk azt. Az összes állatra növényre, és minden élőlényre ugyanez igaz. A saját és szomszédunk kutyái hatnak ránk, az utcán találhat fák hatnak ránk és mi is hatunk rájuk. De nem csak a közeli lények, hanem az egyenlítő menti őserdők fái, és a szavannán heverő oroszlán egyaránt hatnak ránk. A kapcsolódás hiánya valójában csak egy illúzió, amit csak az elme felfogásának szintjén lehet elérni, energetikailag lehetetlen.

Amikor arról beszélnek a tanítások, hogy a szétválasztottság korát éljük, az mind csak az elme szintjére vonatkozik. Nyilván, mivel földi életünk tekintélyes arányban az elme aktivitása körül forog, ezért valóban érdemes azzal foglalkozni, hogy a számunkra felfogható szintű problémákkal törődjünk, kezeljük és oldjuk meg azokat, és így tisztíthassuk az életünket a kapcsolódásainkon keresztül. Az elme az a szint, ahol a legtöbb hozzáférésünk van az életünkhöz, ez az az interfész, ahol ráhatásunk lehet saját megéléseink minőségére. Ez egy paradox helyzet, hiszen úgy vagyunk elválasztva egymástól, hogy közben mégis folyamatosan kapcsolódunk. Nem is lenne egyetlen tanítás sem teljes, ha nem cáfolná meg önmaga minden egyes gondolatát.

Természetesen az elme is kihat a tudatalattira, és vissza. Azonban mivel elménkkel csak az elme szintjén tudunk tevékenykedni, ezért a spiritualitás jegyében azt javaslom, hogy önmagában tegyen rendet mindenki, mert a belső rend-káosz mérleg fog a külvilágból is visszatükröződni ránk, ami alapján besorolhatjuk kapcsolódási képességünket. Amikor a spirituális mesterek a szétválasztottságról tanítanak, valójában nem elsősorban az embertársainktól való elválasztottságról beszélnek, hanem a saját lelkünkről való leválasztódásunkról. Az évezredek alatt elfelejtettünk tudatosan kapcsolódni belső világunkhoz, a lelkünkhöz, felsőbb megnyilvánulásainkhoz, az érzéseinkhez, és ez tükröződik vissza abban, amit a társadalomban ma is látunk. Ha fejleszteni, fokozni akarjuk a másokkal való kapcsolódást, akkor önmagunkkal kapcsolódjunk minél többet. Ezt valaki úgy tudja jól megtenni, hogy otthon marad csendben meditálni, vagy éppen megengedi magának a pihenést a sok szellemi munka után egy film formájában, aminek nem a leszedálódás a célja, hanem a töltődés. Más a baráti társaságban találja meg önmagát, vagy a kertben a növényeivel, esetleg az erdőben a fákkal, farmon az állatokkal kapcsolódva, valaki pedig az idegenekkel való kapcsolódásra érez hívást. Ez bárkinél bármikor változhat is. A fő cél, hogy a megélés minősége javuljon, az pedig az által tud fejlődni, hogy önmagával kapcsolódik az egyén olyan formában, ahogyan azt a jelen pillanatban a belső vágya kívánja.

Az élet minden egyes misztériuma egy paradoxon. Amikor az a tanítás érkezik, hogy "a kapcsolódás életét éljük", akkor azt a fentiek fényében több szinten is értelmezhetjük. A folyamatos kifelé-befelé kapcsolódás váltakozása az élet alapvető, lüktető, lélegző mechanizmusa. Van, aki gyorsan veszi a levegőt, van, aki lassabban. Van, akinél a kilégzés dominál, másnál a belégzés, de mindenki lélegzik, változik. Mindenki találja meg azt, amelyikkel a jelen pillanatban rezonál, és cselekedjen, vagy éppen ne cselekedjen aszerint.